Délmagyar logó

2017. 05. 28. vasárnap - Emil, Csanád 13°C | 25°C Még több cikk.

Mészáros sem játszhat a norvégok ellen, több újoncot avathatnak a vendégek

Az már korábban eldőlt, hogy sérülések és betegségek miatt Gera Zoltán, Szakály Péter, Lipták Zoltán és Gyurcsó Ádám nem léphet pályára a válogatottban.
Mészáros Norbertre sem számíthat Egervári Sándor szövetségi kapitány a norvégok elleni szerdai barátságos mérkőzésen, így a magyar labdarúgó-válogatott eredeti keretéből már öten estek ki.

"Ez azonban nem jelenti azt, hogy esélyeink csökkentek volna" - szögezte le a szakvezető a telki edzőközpontban megtartott keddi sajtótájékoztatón.

A kapitány hozzátette, hogy Mészáros az elmúlt hetekben többször is sérülten játszott, debreceni klubja kérésére alaposan kivizsgálták, és úgy döntöttek, hogy nincs értelme kockáztatni a szereplését, "annyira összeállt a combhajlítója".

Az már korábban eldőlt, hogy különböző sérülések, illetve betegség miatt Gera Zoltán, Szakály Péter, Lipták Zoltán és Gyurcsó Ádám ezúttal nem léphet pályára a válogatottban.

Egervári Sándor jelezte még, hogy a rövid együttlét alatt egyelőre csak egy edzést tartott a játékosainak, de ezen érződött, hogy az októberi két győzelem összehozta a futballistákat, nagy közöttük az egymás iránti bizalom, amire szükség lehet egy-egy mérkőzéshelyzet megoldásában.

A tájékoztatón jelen volt a Norvégiában légióskodó Korcsmár Zsolt is, aki szerint az északi ország bajnokságában szereplő csapatoknak nagyjából fele úgy futballozik, mint a válogatott. Ez alapján arra számít, hogy a szerdai ellenfél megpróbálja majd gyorsan átjuttatni a labdát a középpályán.

"Ha ez megvan, elöl már próbálnak játszani, ehhez megvannak a megfelelő játékosaik" - fogalmazott a védő, hozzátéve, hogy bár a norvégok futballja kiszámíthatóbb, mint például a törököké volt, ezzel együtt nagyon oda kell figyelni rájuk, mert akár helyzet nélkül is képesek a kapuba találni.

Korcsmár úgy véli: a magyar válogatottnak a saját játékát kell erőltetnie, ez és a győzni akarás eredményezhet sikert. Kérdésre reagálva úgy fogalmazott, hogy véleménye szerint a norvég bajnokság színvonala magasabb, mint a magyaré - "a nagyobb tempó miatt, gyorsabban kell döntéseket hozni" -, itthon viszont több a technikás játékos.

Egervári Sándor tartva magát szokásához, a kezdőcsapatot illetően nem kívánt részletekbe bocsátkozni, csupán annyit jegyzett meg, hogy a legutóbbi mérkőzést eltiltás miatt kihagyó Juhász Rolandot és Dzsudzsák Balázst játszatni szeretné.

A Puskás Ferenc Stadionban 20.30-kor kezdődő mérkőzésen a két kapitánynak hat-hat cserelehetősége lesz, de a magyar szakvezető ezt nem tervezi kihasználni.

"Az eredményesség számít" - szögezte le búcsúzóul.

A magyar válogatott várható összeállítása (az MTI szerint): Bogdán Ádám - Vanczák Vilmos, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Elek Ákos, Varga József - Koman Vladimir, Hajnal Tamás, Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám.

Több újonccal érkeztek a norvégok

Nem számít sok gólra a magyarok elleni, szerdai barátságos mérkőzésen Egil Olsen, a norvég labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.
"Mi erősek vagyunk, a magyarok pedig technikásak, kemény mérkőzésre számítok, bár szerintem nem lesz sok gól" - nyilatkozott a 70 éves szakember keddi sajtótájékoztatóján.

Olsen egy viszonylag ismeretlen együttessel érkezett Magyarországra, ugyanis a keretben hét olyan futballista is helyet kapott, aki az U21-es válogatottból került fel. A tréner ezzel kapcsolatban elmondta, természetesen győzni szeretne csapatával a Puskás Ferenc Stadionban sorra kerülő összecsapáson, ugyanakkor kicsit izgul amiatt, hogy a fiatal játékosok miképpen birkóznak meg a feladattal.

Mohammed Abdellaoue, a Hannover 96 csatára kiemelte: elsősorban a Bundesliga góllövőlistáját holtversenyben vezető Szalai Ádámra kell majd figyelniük, aki remek formában várja az összecsapást. A marokkói származású támadó hozzátette: a találkozóról csak röviden beszélgetett magyar csapattársával, Huszti Szabolccsal, és kicsit furcsának találja, hogy a német élvonalbeli bajnokság egyik legjobb formában lévő játékosa ennyi góllal és gólpasszal miért nem szerepel a magyar válogatottban. Abdellaoue elmondta, nehéz mérkőzésre számít szerda este.

A találkozó 20.30 órakor kezdődik a Puskás Ferenc Stadionban.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Alpesi Vk - Miklós Edit a rendszeres pontszerzésben bízik

Az idei Világkupa-szezonban a rendszeres pontszerzést tűzte ki maga elé célul Miklós Edit, az első… Tovább olvasom