Délmagyar logó

2017. 04. 27. csütörtök - Zita 10°C | 24°C Még több cikk.

Mikor választották az év sportolójává Csapó Géza kajakozót?

Szolnokon ült először hajóba, hogy aztán legnagyobb sikereit a SZEOL-ban érje el. Olimpiai ezüst- és bronzérmes, többszörös világbajnok. Teljesítményét aktív évei alatt egyszer az év sportolója címmel ismerték el.

Olvasóink írták

  • 2. öcsi+ 2011. augusztus 15. 20:48
    „1973-ban választották az év sportolójának.
    Csapó Géza (Szolnok, 1950. december 29.) olimpiai ezüstérmes, világbajnok kajakozó, edző.
    1966-tól a Szolnoki MTE, majd 1972-től a SZEOL AK kajakozója volt. 1969-től 1980-ig szerepelt a magyar válogatottban, ez idő alatt a magyar csapat egyik meghatározó egyénisége volt. Két olimpián vett részt, 1972-ben Münchenben a második, 1976-ban Montrealban a harmadik helyen végzett. A világbajnokságokon összesen nyolc érmet - köztük hat aranyérmet nyert. Az 1973. évi világbajnokságon három számban nyert bajnoki címet. Ebben az évben az év sportolójává választották. Az aktív sportolást 1980-ban fejezte be.

    A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán tanári, majd a Testnevelési Főiskolán kajak-kenu szakedzői oklevelet szerzett. Visszavonulása után szegedi klubjánál módszertani osztályvezető, majd a kajak-kenu szakosztály vezetőedzője lett.”
  • 1. öcsi+ 2011. augusztus 15. 19:17
    „Most mi van vele? Hol lehet elérni?”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Labdarúgó NB I: vasárnapi meccsek eredményei

A Kaposváron elért 2-2-es döntetlennel az Újpest megszerezte első góljait és pontját a labdarúgó OTP… Tovább olvasom