Delmagyar.hu - 2010.03.10. 13:36
Bordás György tavaly augusztusban lett az MLSZ főtitkára, s most jelezte, hogy április 15-ig kívánja ellátni eddigi feladatát. Ő volt egyébként a nyolcadik, aki betöltötte ezt a tisztséget a szövetségben a februárban lemondott Kisteleki István négyéves elnöksége alatt. A február végén leköszönt elnök helyére még nincs jelölt, sőt, mint arról az MTI megbízható forrásból értesült, az öttagú előkészítő bizottság mindössze egy ülést tartott eddig, s azon még azt a szempontrendszert sem alakították ki a tagok, mely alapján sor kerülhet az utódlás megoldására, a jelöltek kiválasztására.
A bizottság szerdán ugyanakkor egy fővel megfogyatkozott, miután George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa lemondott tagságáról, mivel alapvető elképzelései nem egyeztek meg a bizottságot vezető Helmeczy Lászlóéval. Az MLSZ tisztújító közgyűlésére várhatóan májusban kerülhet sor, ám könnyen elképzelhető, hogy két közgyűlésre lesz szükség, mert ha a helyzet úgy kívánja, a tisztújítás előtt alapszabály-módosítást kell végrehajtani.