Délmagyar logó

2017. 09. 23. szombat - Tekla 11°C | 19°C Még több cikk.

Mourinho szerint Santon az új Maldini

Az Internazionale vezetőedzője, Jose Mourinho biztos benne, hogy a csapat 18 éves védője, Davide Santon lesz az új Paolo Maldini. A kék-feketék vasárnap az AS Romával találkoznak, ahol minden bizonnyal Santon is a kezdőben szerepel majd.
"Santon egy isteni tehetség, és amikor láttam játszani az ifik között, rögtön tudtam, hogy bármelyik csapat ellen megállja majd a helyét" - mondta a portugál szakember a Sky Sports Italiának. "Csak egy olyan edzőre volt szüksége, aki megbízik benne. Én megbíztam, és szerintem az elkövetkező 10-15 évben ő lehet az Inter Maldinije, Zanettije vagy Facchettije" - tette hozzá Mourinho.

A Romában minden valószínűség szerint ott lehet Francesco Totti, aki mindenképpen szeretné elkeseríteni a San Siro közönségét. Mourinho azonban nem aggódik. "A Roma elleni egy nehéz meccs lesz, mert az övék az egyik legjobb csapat a ligában, jól ismerjük őket, és tudjuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk" - magyarázta a tréner. "Fizikálisan és mentálisan is rendben vagyunk, mindig jól játszunk a Bajnokok Ligája meccsek után, és mindig nyerünk" - bizakodott a kék-feketék edzője.

Olvasóink írták

  • 1. MANDELA 2009. március 01. 13:52
    „EGYETÉRTEK MURINOVAL”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Veszprém idegenben is nyert a Leon ellen

Az MKB Veszprém idegenben 32-30-ra győzött a spanyol Ademar Leon ellen a férfi kézilabda Bajnokok… Tovább olvasom