Délmagyar logó

2017. 05. 26. péntek - Fülöp, Evelin 12°C | 22°C Még több cikk.

Mutu fennakadt a doppingvizsgálaton

Fennakadt egy korábbi doppingvizsgálaton Adrian Mutu, a Fiorentina labdarúgócsapatának román válogatott csatára - jelentette be az Olasz Olimpiai Bizottság csütörtökön.
A testület közleménye szerint a támadó a január 10-i, Bari elleni mérkőzést követő ellenőrzésen bukott meg, a szibutramin nevű étvágycsökkentő szerrel.

A 31 esztendős futballistának nem ez az első ilyen ügye, a Chelsea ugyanis 2004 októberében azért bontotta fel a vele kötött megállapodást, mert kiderült, hogy kokaint fogyasztott. A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) ebben az ügyben szerződésszegés miatt tavaly júliusban 17,2 millió eurós pénzbüntetés megfizetésére kötelezte Mutut, aki fellebbezett a határozat ellen. A svájci legfelsőbb bíróság október elején elhalasztotta a végső ítélet meghozatalát, s úgy döntött, hogy a játékosnak addig nem kell kifizetnie a büntetést.

A csatár 2004-es menesztése egyben azt is jelentette a Chelsea-nek, hogy elvesztett 15 millió fontot, 2003-ban ugyanis ennyiért szerezte meg a futballistát az AC Parmától. A támadót az ominózus eset után hét hónapra eltiltották, büntetését követően pedig aláírt a Juventushoz, majd 2006-ban a Fiorentinához szerződött.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Bemutatták a F10-es Ferrarit

Maranellóban bemutatták csütörtökön a Forma-1-es Ferrari istálló új versenykocsiját. Tovább olvasom