Délmagyar logó

2017. 05. 30. kedd - Janka, Zsanett 14°C | 29°C Még több cikk.

Népharag zúdult a Ferrarira

A világsajtó szinte szétszedte a Ferrarit a hétvégi Forma– 1-es Német Nagydíj után: az olasz csapat szabálytalan módon utasította Massát Alonso elengedésére, így befolyásolta a verseny végeredményét. Egyelőre „csak" 100 ezer
dolláros büntetést kellett fizetniük.
Nem mindennapi utóélete van a hétvégi Forma–1-es Német Nagydíjnak: a kettős győzelmet arató Ferrarit szinte mindenki támadta a befutó után, mivel az olasz istálló utasította az addig vezető Felipe Massát, hogy engedje át az első helyet csapattársának, Fernando Alonsónak.
A Ferrari nem is túl burkolt módon szólt bele a sorrendbe, hiszen az egyik Massának szóló rádióüzenetben az hangzott el: „Fernando sokkal gyorsabb, mint te. Nyugtázd, hogy vetted az üzenetet..."

A verseny szervezői természetesen nem mentek el szó nélkül a történtek mellett, százezer dolláros büntetést róttak ki a Ferrarira, és az ügyet további vizsgálatra küldték a Nemzetközi Automobil-szövetség Motorsport- világtanácsának. Bár kiderült a manipuláció, az olasz csapattól pontokat nem vontak le.

Fernando Alonso sikere. A tiltott csapatutasítás ellenére a spanyol egyelőre megtarthatta a pontjait.  Fotó: MTI
Fernando Alonso sikere. A tiltott csapatutasítás ellenére a spanyol egyelőre megtarthatta a pontjait. Fotó: MTI

A futamot megnyerő Alonso furcsa mód semmiről sem tudott, legalábbis nyilatkozata alapján így tűnik: „Nem igazán tudom, mi történt annál a kanyarnál. Láttam, hogy Felipe lassul, és egy lehetőségem volt, hogy megelőzöm. Megragadtam az alkalmat" – mondta a spanyol.
A nemzetközi sajtó persze nem volt ilyen megértő, szinte ízekre szedték a Ferrarit. Az olasz La Repubblica például „Botránnyal tarkított kettős diadal a Ferrari számára" címmel írt a futamról, míg a brit The Sun úgy fogalmazott: „Lázadás az Alonso-féle csalás után. A Ferrarit a kizárás fenyegeti."

Az ügynek folytatása várható.

Olvasóink írták

  • 8. Srác20 2010. július 27. 16:36
    „Kezd szégyen lenni ez a Ferrari a cselekedeteivel! tény, hogy a legnagyobb F1 múlttal rendelkezik, de jelen pillanatban rontják az F1 hírnevét.”
  • 7. gumikacsa111 2010. július 27. 14:35
    „Akkor a vizilabda vb döntőben Kásás beszól, hogy" jön a dagáj "és kikapunk az eszkimóktól az szabályos???????????”
  • 6. sziszka1 2010. július 27. 14:33
    „szeritnem a Ferrarinak elege lett az álszentségből és a bírói tévedések és mulyaságából! ezzel most borították a bilit, hiszen eddig a csapatutasítás így hangzott: tekerd a motort a 3-as állásra!”
  • 5. gumikacsa111 2010. július 27. 12:13
    „És mivan azokkal akik mondjuk Massára fogadtak???????????????????????????”
  • 4. Hell-icon 2010. július 27. 11:47
    „Na, amikor siet az ember, ilyen hülyeséget ír: "Nem is a csapatsorrendderl önmagában van..."
    Szóval ez az akart lenni, hogy nem azzal önmagában van baj.”
  • 3. Hell-icon 2010. július 27. 11:46
    „Nem is a csapatsorrendderl önmagában van... illetve azzal nincs is.
    Az még természetes is, hogy a VB címre leginkább esélyes pilótát támogatja a csapat egésze...
    De azért a ló túloldára sem kellene átesni és a másik pilótától ilyen aljas módon elvenni a futamon megszerzett pozícióját.”
  • 2. Sandman 2010. július 27. 09:26
    „Szerintem a Ferrari ezzel a lépéssel megunta azt az álszent magatartást, hogy "nincs csapatsorrend-nincs kedvezményezett pilóta"! Minden csapatban van és így vagy úgy, de lehet jelezni a pilótáknak titokban is. Senki ne képzelje, hogy a Ferrarisok hülyék! Szándékosan csinálták ilyen nyilvánvalóan, hogy kenyértörésre vigyék az ügyet és nyilvánvalóan nem egy kiscsapatnak kell kezdeményezni az ügyben. Már van is eredménye: Ecclestone nyilatkozata megkérdőjelezi a csapatutasítást tiltó szabályt, felvetette, hogy el kellene törölni.”
  • 1. asdiob 2010. július 27. 08:45
    „Nem kell kizárni, de világossá kell tenni, hogy az ilyen utasítások rontják a megítélést.
    A versenybírák helyében én 3 versenyes eltiltást adnék a csapatnak + az éves költségvetésük 3 versenyre eső része lenne a pénzbüntetés.
    Olyan súlyos büntetést kell ilyenkor kiróni, hogy legközelebb senkinek se jusson eszébe ilyen. El kell rettenteni mindenkit a szabályszegéstől.

    A forma-1 es szabályok egyik nagy problémája, hogy nincsennek leírva, hogy mely szabályszegés mekkora büntetést von maga után. Előre le kell írni!!!”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tour de France: Contador harmadik sikere

Alberto Contador harmadszor lett Tour de France győztes, Cavendish pedig az ötödik szakaszgyőzelmét… Tovább olvasom