Délmagyar logó

2017. 04. 26. szerda - Ervin 8°C | 22°C Még több cikk.

NHL: Szépített a remekül védekező New York Rangers

A remekül védekező New York Rangers 2-1-re nyert a vendég Los Angeles Kings ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) Stanley Kupa döntőjének negyedik mérkőzésén, így 3-1-re szépített az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharcban. Henrik Lundqvist negyven lövést hárított. A következő felvonást magyar idő szerint szombat hajnalban rendezik Los Angelesben.

Stanley Kupa, döntő, 4. mérkőzés:
New York Rangers-Los Angeles Kings 2-1 (1-0, 1-1, 0-0)
gól:
Pouliot (8.), St. Louis (27.), illetve Brown (29.)

Az egyik csapat negyedik sikeréig tartó párharc állása: 3-1 a Los Angeles javára.

A 2012-ben bajnok kaliforniai együttes az első két, hazai pályán megvívott összecsapást egyaránt hosszabbításban nyerte - ráadásul mindkét alkalommal kétgólos hátrányból fordított -, így megőrizte pályaelőnyét, majd legutóbbi simán nyert New Yorkban, és a végső siker küszöbére ért.

A legutóbb 1994-ben Stanley Kupa-győztes Rangers győzelmi kényszerben lépett pályára. A döntők történetében egyszer, még 1942-ben tudott nyerni egy csapat, akkor a Toronto Maple Leafs állt fel a Detroit Red Wings ellen.

Harcosan kezdett a hazai gárda, és erőfeszítése gólt eredményezett: a 8. percben Pouliot a levegőben nyúlt bele John Moore lövésébe. A pakk védhetetlenül vágódott az előző felvonásban százszázalékosan védő Quick kapujának bal felső sarkába. Később felpörögött a Kings is, egyszer a hazai védők a gólvonalról tisztáztak. A második harmadban egy kontrából növelte előnyét a Rangers, St. Louis közelről éles szögből nem hibázott. Rákapcsoltak a vendégek, és két és fél perc múlva jött a szépítés. A támadó harmadban eltörött a hazai védő, Girardi botja, így nem tudta megakadályozni, hogy Brown kiugorjon, és a csatár higgadtan húzta el Lundqvist mellett a korongot.

Sorra gördültek a Kings-támadások, azonban Lundqvist remekül védett, és - szemben a korábbi mérkőzésekkel - sok segítséget kapott a hátvédektől. A Rangers hősien védekezett, alig maradt ereje támadásokat vezetni. A hajrában újból szerencséje is volt a hazaiaknak: a korong ismételten megállt a gólvonalon, és sikerült a kapus alá kotorni.

A végén lehozta Quicket a Los Angeles, ám újabb gól már nem esett, így két nap múlva újabb meccs vár a felekre.

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wawrinka 17 percet töltött a pályán Londonban

A ciprusi játékos sérülés miatt feladta a küzdelmet a londoni, füves pályás férfi tenisztornán. Tovább olvasom