Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Női kézilabda BL: a Buducnost Podgorica vár a Győrre a fináléban

A montenegrói Buducnost Podgorica múlt heti, idegenbeli sikerét követően vasárnap hazai pályán is legyőzte a norvég Larvikot, így kettős győzelemmel jutott a női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjébe, ahol a Győrrel találkozik majd.
Karl-Erik Böhn, a magyar együttes vezetőedzője az MTI érdeklődésére megerősítette, hogy a finálé első meccsén a Győr lesz a pályaválasztó, mivel legutóbbi BL-döntőjén idegenben kezdett, míg a Podgorica először jutott a legrangosabb európai kupasorozat végjátékába. A tréner elmondása alapján a tervek szerint az első meccset május 5-én rendezik Veszprémben, míg a visszavágóra egy héttel később Podgoricában kerül sor.

"Úgy érzem, ez az álomdöntő, mert a két legjobb csapat találkozik majd egymással, ráadásul ennek a két gárdának vannak a legjobb szurkolótáborai is" - mondta a norvég szakember.

Bajnokok Ligája, nők, elődöntő, visszavágók:
Buducnost Podgorica (montenegrói)-Larvik HK (norvég) 23-13 (10-7)
Továbbjutott: a Buducnost Podgorica kettős győzelemmel, 45-33-as összesítéssel.

Szombaton játszották:
Győri Audi ETO KC-Oltchim Valcea (román) 31-23 (19-12)
Továbbjutott: a Győr 62-58-as összesítéssel.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Férfi kosárlabda MK: Szolnok-Atomerőmű finálé lesz

A címvédő és házigazda Szolnok után az Atomerőmű jutott be a férfi kosárlabda Magyar Kupa… Tovább olvasom