Délmagyar logó

2018. 05. 24. csütörtök - Eszter, Eliza 16°C | 26°C Még több cikk.

Összecsaptak a Honvéd és a Graz szurkolói a fővárosban

Egy rendőr könnyebben megsérült, amikor verekedés tört ki a Budapest Honvéd és a Sturm Graz szurkolói között szombat délután Budapest belvárosában. A mentőszolgálat szerint rajta kívül még két külföldi szurkolót is el kellett látniuk.
Az osztrák drukkerek szervezetten, busszal érkeztek a fővárosba az esti meccsre. A belvárosba mentek iszogatni, amikor a Vörösmarty téren Honvéd-szurkolók egy csapata rájuk rontott.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság közleménye szerint a verekedésnek a rendőrök vetettek véget, majd elszigetelték a két csapatot egymástól. Eközben az egyik egyenruhás a kezén könnyebben megsérült. Az Országos Mentőszolgálat ügyeletes főorvosa ugyanakkor azt közölte, hogy rajta kívül még két külföldi drukkert is el kellett látniuk, mindkettőjüket könnyebb sérülések miatt.

A rendőrök a verekedés után egyetlen embert állítottak elő: egy osztrák szurkolót garázdaság miatt, amiért megrongált egy közelben álló rendőrautót.

A két csapat szombat este 8 órakor játszik egymással az Intertotó-kupa harmadik fordulójának visszavágóján. Az első mérkőzésen Grazban egy héttel ezelőtt 0-0-ás eredmény született. A párharc győztese bejut az UEFA-kupa selejtezőjének második fordulójába.

Olvasóink írták

  • 1. kérdezem 2008. július 26. 19:15
    „A megtámadók hova lettek ? Őket is előállíthatnák !Ők a főbűnösök!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több ezren kísérték utolsó útjára Kolonics Györgyöt

Több ezer ember kísérte el pénteken utolsó útjára Kolonics György olimpiai bajnok kenust a fővárosi… Tovább olvasom