Délmagyar logó

2017. 09. 24. vasárnap - Gellért, Mercédesz 12°C | 18°C Még több cikk.

Otto Rehagel marad a görög válogatott szövetségi kapitánya

A német szakember annak ellenére is a helyén maradhatott, hogy a görögök - címvédőként - már a csoportkör után búcsúztak az idei Európa-bajnokságtól.
A 69 éves vezető négy évvel ezelőtt Eb-címig repítette a görög csapatot, ám az idei kontinensviadalon nem sikerült megismételnie a "csodát", így a tanítványai már a csoportból sem jutottak tovább.

"A 2010-es világbajnokság végéig együtt fogunk dolgozni" - mondta a GLSZ elnöke, Vasszilisz Gagacisz. "Könnyű lenne edzőt váltani, de ennek a csapatnak mindig a játékosok és a tréner közötti bizalom volt az erőssége" - vélekedett a görög szövetség első embere.

"A mi országunkban a kudarcok után könnyen homályba vesznek a múltbéli sikerek, de most nem szabad elfelejtenünk, hogy Rehagel volt a görög labdarúgás legnagyobb sikereinek kovácsa" - tette hozzá Gagacisz.

Bár az elnök szerint továbbra is töretlen a bizalom a játékosok és az edző között, a csoportmeccsek után több focista is azt hangoztatta, hogy túlságosan defenzív volt a gárda játékstílusa, ami négy évvel ezelőtt még hatásos volt ugyan, de 2008-ban már elavultnak számít.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Cristiano Ronaldo kérvényezi majd a Real Madridba igazolást?

Cristiano Ronaldo hamarosan írásban kéri a manchesteri vezetőket, hogy elengedjék a Real Madridba -… Tovább olvasom