Délmagyar logó

2018. 06. 21. csütörtök - Alajos, Leila 20°C | 29°C Még több cikk.

Öttusa-vb: rendben halad a felkészülés

Műszakilag már minden a helyén áll, most már csak a díszítés van hátra ahhoz, hogy minden tökéletes legyen a csütörtökön kezdődő budapesti öttusa világbajnokságon - mondta a szervezőbizottság elnöke, Pécsi Gábor.
Ha szükséges lenne, akkor már most elindulhatna a küzdelem, hiszen a vívok oda tudnának állni a pástra, a lövők birtokba vehetnék a lőcsarnokot és a lovaspálya is teljesen készen van, de még fel kell öltöztetni a helyszínt, hogy holnap reggel a selejtezőkkel megkezdődhessen a világbajnokság - tette hozzá Pécsi.

A szervezőbizottság elnöke elmondta: közel tízezer ember befogadására alkalmas öttusa parkot építettek a versenyre, ezen felül a vívóterembe kétezer, a lőtérre pedig 600 néző tud majd bemenni. Pécsi Gáborék arra számítanak, hogy szombaton és vasárnap is teltház lesz, mert nagy az érdeklődés az esemény iránt, ám azt nem tudja, hogy pontosan hány jegy fogyott el eddig, mert a belépők értékesítése sok csatornán keresztül folynak.

A szervezők azt remélik, hogy a magyar sportolók végig versenyben lesznek az érmekért, de azzal tisztában vannak, hogy nehéz lenne megismételni az 1999-es eredményeket, amikor a hat magyar induló közül négy aranyérmet szerzett.

Szerda este, a Papp László Sportarénában ünnepélyes megnyitót tartanak, majd csütörtökön a versenyzés is megkezdődik a Syma rendezvénycsarnokban és a mellette található Szoborparkban.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Elutasították a verekedő ausztrál fellebbezését

A Nemzetközi Sportdöntőbíróság szerdán elutasította az ausztrál Nick D'Arcy fellebbezését, akit egy… Tovább olvasom