Délmagyar logó

2016. 12. 07. szerda - Ambrus -5°C | 3°C

Overdose nem indul Dubajban, már Angliában vizsgálják

Egy-két héten belül eldől, hogy Overdose-nak, a magyar csodalónak csak egy rövidebb rehabilitációra van szüksége, és Angliában maradhat a tavaszi versenyekre, vagy pedig hosszabb kihagyásra kényszerül, s ez esetben hazaszállítják.
Mikóczy Zoltán társtulajdonos erről azt követően nyilatkozott Angliából a PannoniaOverdose.hu-nak, hogy egy dubaji állatorvosi konzílium pár napja úgy foglalt állást: nem javasolja Overdose részvételét a hóvégi Dubai World Cupon. A ló csütörtökön már meg is érkezett a szigetországba, ahol megvizsgálják, s utána születik döntés a hogyan továbbról.

"A körülményekhez képest jól vagyunk, és ugyan az elmúlt hetek megviselték a lovat és a csapatot is, de úgy érzem, van okunk bizakodni. Annak ellenére, hogy nemrég bizonyossá vált, Overdose nem futhat a március 31-i Dubai World Cupon. Egy helyi, azaz hat dubaji állatorvosból álló konzílium vizsgálta, és arra az álláspontra jutottak, hogy nem tanácsolják a jelenlegi állapotában a versenyszintű megterhelést a számára. Azaz a világkupán – hivatalosan – állatorvosi javaslatra nem indul. Mivel a döntést ők hozták, és nem mi, így a Dubai Jockey Club Overdose el- vagy hazaszállításának költségéből is részt vállal - mondta Mikóczy, hozzáfűzve, hogy a ló ismerős környezetbe került: 2009-ben gyógykezelésen töltött már el hónapokat, majd tavaly ugyanitt volt az angliai állomáshelye a haydock parki és ascoti versenyei között. - Ha úgy tűnik, hogy Overdose viszonylag rövid időn belül versenyezhet, akkor az azt megelőző rövid rehabilitációs időszakot itt fogja tölteni Pulborough-ban, és a versenyekre is itt fog felkészülni. Csak akkor visszük haza, ha hosszabb rehabilitáció szükséges. A végleges döntés egy-két héten belül várható."

Mikóczy Zoltán elmondta még, hogy a ló az elmúlt két hónapban komoly, versenyszintű munkát nem végzett ugyan, de a kondíciója jó, a csapat Dubajban igyekezett minél jobban megőrizni azt.

A legutóbbi - februári eleji - hír úgy szólt Overdose-ról, hogy pár hetes pihentetéssel orvosolhatónak tűnik három héttel korábban elszenvedett ínsérülése, így van rá esély, hogy még a március végéig tartó dubaji szezonban starthoz állhat.

Olvasóink írták

  • 5. klj-54 2012. március 16. 19:06
    „Nem hiszek az átokban (ezt persze lekopogtam alulról felfelé:) de amióta Orbán fotozkodott szegény gebével,
    nem megy a pacinak.”
  • 4. lukrecia 2012. március 16. 18:21
    „Ascotban majd meglátogatom, és rábeszélem ne legyen még virsli belöle.”
  • 3. újratöltve 2012. március 16. 17:50
    „Várják már egy olasz virsligyárban!”
  • 2. kowalsky 2012. március 16. 17:16
    „A csodaló. Eddig kb. 3 versenyen indult, abból is az egyik valami TV2-s promo bohóckodás volt. Azóta sérült, meg alibizik, vajon miért hírértékű az, hogy épp melyik országban vizsgálják?”
  • 1. papika56 2012. március 16. 17:05
    „Oda a celebek járnak !”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Beperelte az UEFA-t a lengyel fogyasztóvédelmi felügyelőség

Beperelte az Európai Labdarúgó Szövetséget (UEFA) a lengyel fogyasztóvédelmi felügyelőség (UOKiK),… Tovább olvasom