Délmagyar logó

2017. 08. 23. szerda - Bence 15°C | 25°C Még több cikk.

Owen hivatalosan is a Manchesterhez igazolt

A Manchester United-ban folytatja pályafutását Michael Owen, a Newcastle United aranylabdás labdarúgója - jelentette be a manchesteri klub péntek este.
Owen ráadásul ingyen szerződött a bajnokhoz, mivel az idén kiesett "szarkákkal" lejárt a szerződése, így szabadon igazolható volt.

Az angol válogatott csatár csütörtökön és pénteken is járt a Manchester orvosainál, mivel korábban hosszú hónapokat volt kénytelen kihagyni súlyos sérülései miatt. Az orvosok szerint a játékos jelenleg kiváló állapotban van, bírni fogja a terhelést a Manchesternél. Owen péntek délután már alá is írta szerződését új klubjával, amellyel két évre kötelezte el magát.

"Már éppen elkezdtem volna a tárgyalásokat más klubokkal, amikor - mint derült égből a villámcsapás - Sir Alex szerda délután meghívott egy találkozóra. Csütörtökön együtt reggeliztünk és akkor közölte: mindenképpen szerződtetni akar. Egy pillanatig sem gondolkoztam, azonnal elfogadtam az ajánlatot" - mondta Owen a klub honlapjának.

Sir Alex Ferguson, a klub menedzsere szerint Owen világklasszis futballista és nagy hasznára lesz a csapatnak. A Manchester Unitednek szüksége is van gólerős támadókra, hiszen néhány nap alatt két csatárt is elveszített. Cristiano Ronaldo már átigazolt a Real Madridba és Carlos Tevez is távozott a csapattól.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Wimbledon - Federer 20. Grand Slam-döntôjére készülhet

Tovább olvasom