Délmagyar logó

2017. 10. 20. péntek - Vendel 9°C | 24°C Még több cikk.

Pénteken búcsúztatják Varga Zoltánt

Pénteken a Szent István-bazilika altemplomában helyezik örök nyugalomra a múlt pénteken elhunyt Varga Zoltán olimpiai bajnok labdarúgót.
A családnak az MTI-hez kedden eljuttatott közleménye szerint a néhai válogatott futballista tisztelői 11 és 14.30 óra között róhatják le kegyeletüket Varga Zoltán hamvai előtt a bazilikában. A szentmise 15 órakor kezdődik, azt követően a családtagok szűk körben kívánnak búcsúzni. A család arra kéri a megemlékezőket, hogy ne hozzanak koszorút, hanem mindössze egy szál virággal emlékezzenek.

"Váratlanul és nagyon korán hunyt el szeretett Édesapánk, Nagyapánk. Élete ott fejeződött be, ahol egykor sportpályafutása kezdődött: egy budapesti futballpályán. Hálával és szeretettel búcsúzunk Tőled, hisszük, hogy megtaláltad lelki békédet. Nagyon hiányzol! Gyermekeid Katalin, Enikő, Attila és unokáid Lea Csilla és Dániel Antal" - áll a család közleményében.

Varga Zoltán a Danubia-pályán öregfiúk-mérkőzés közben esett össze, és a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni az életét.

A kiváló futballista 1964-ben olimpiai bajnok és Európa-bajnoki bronzérmes volt a magyar válogatottal. A nemzeti csapatban 12-szer lépett pályára. A Ferencvárosban 1961 és 1968 között 135 mérkőzésen 53-szor volt eredményes. 1968-ban külföldre távozott, a német Hertha BSC játékosa lett. Később az Aberdeen, az Ajax Amsterdam, a Borussia Dortmund és a Gent együttesét erősítette. Játékos-pályafutása után biztosítási ügynökként, majd a kölni főiskola elvégzését követően edzőként dolgozott. Magyarországon többek között a Ferencvárosnál, a Honvédnél, Diósgyőrött és Győrött edzősködött.

Az FTC Labdarúgó Zrt. és a Ferencvárosi Torna Club, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Labdarúgó Szövetség saját halottjának tekinti Varga Zoltánt.

Olvasóink írták

  • 1. IVY 2010. április 13. 16:35
    „Nyugodjék békében.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Meghalt az első francia úszó olimpiai bajnok

Hetvenhat esztendős korában elhunyt Jean Boiteux, az első francia úszó olimpiai bajnok. Tovább olvasom