Délmagyar logó

2017. 03. 26. vasárnap - Emánuel 5°C | 10°C Még több cikk.

Phelps füvezett: akár el is tilthatják

A buliban részt vett egyik ember elmondása szerint Phelps egymás után dobálta befele a söröket és a rövideket, és amikor az egyik egyetemista a kezébe adta a pipát, "nem hezitált".
Marihuánát szívott Michael Phelps többszörös olimpiai bajnok amerikai úszó egy novemberi egyetemi bulin - írta vasárnap a News of the World című brit bulvárlap. Ezzel veszélybe kerülhet indulása a 2012-es londoni olimpián, mivel egy új szabályozás miatt akár négyéves eltiltás várhat rá drogfogyasztás miatt. A lap állítása szerint Phelps munkatársai rendkívül ritka ajánlatokkal próbálták elérni, hogy az újság ne közölje a füves pipát szívó úszóról készült fényképet.

A pekingi olimpián nyolc aranyérmet szerzett úszó a fotón egy úgynevezett "bonggal", egy speciális, fűszívásra készített vízipipával a kezében látható, amit éppen egy mélyet készül szívni. A kép 2008 november hatodikán készült egy kétnapos egyetemista házibulin Dél-Karolinában, ahova egy lány miatt ment Phelps, de egy résztvevő szerint "végül csak készre tette magát minden este". A buliban részt vett egyik ember elmondása szerint Phelps egymás után dobálta befele a söröket és a rövideket, és amikor az egyik egyetemista a kezébe adta a bongot, "nem hezitált". "Látni lehetett, hogy már korábban is szívott: megfogta a bongot és az öngyújtót, és pontosan tudta mit kell csinálnia" - közölte az egyik résztvevő, aki szerint olyan természetességgel fogta a pipát, mint ahogyan úszni szokott.

Az üggyel kapcsolatban az amerikai olimpiai bizottság, az amerikai úszószövetség, valamint Phelps edzője sem nyilatkozott, és a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) sem kommentálta az esetet. Phelps szóvivője pedig az újság állítása szerint rendkívül ritka ajánlatokkal próbálta elérni, hogy ne hozzák nyilvánosságra az ügyet. Clifford Bloxham felajánlotta, hogy Phelps három éven át a lap publicistája lesz, rendezvényeket tart, és ráveszi támogatóit, hogy a lapban is hirdessenek. Az újságnak csak annyit kellet volna csinálnia, hogy nem közli le a fotót.

Olvasóink írták

  • 9. comet 2009. február 01. 21:25
    „Kár lenne Phelps-ért. Az amiknál a szabál az szabál, legyen bárkiről is szó.”
  • 8. JungHeinrich 2009. február 01. 20:28
    „...dopping nagy valószínűséggel kizárva,ha kizárólag erre az olimpiára "tenyésztették" lásd Ian Thorpe is egyolimpiás úszó ,pedig Ő is végigverte a mezőnyt.”
  • 7. hazaipalya 2009. február 01. 20:10
    „szerintem doppingolt is ,az lehetetlen h annyival verje a mezönyt”
  • 6. JungHeinrich 2009. február 01. 19:42
    „...még így is olcsóbb...persze ezt valakitől hallottam akit már meg sem ismernék...:-)) egyébként wad-nak igaza van sokszor a témához tartozó képeknek kevés köze van a valósághoz így sokan megint félinformációkhoz jutnak, egyébként arrafelé ha valaki szippant egy kicsit az teljesen normális,így elképzelhető hogy csak a konkurenciát akarták kiiktatni....”
  • 5. wad 2009. február 01. 17:16
    „a bongnak semmi köze a vízipipához.nem értem minek kellett belevenni a cikkbe, így is a legtöbb tudatlan ember pont az ilyenek miatt hiszi azt, hogy a vízipipából füvet kell szívni.”
  • 4. hazaipalya 2009. február 01. 16:56
    „akinek van pénze rá csak az tudja megvenni . egyszerü dolgozo nem”
  • 3. JungHeinrich 2009. február 01. 13:48
    „...már otthon sem merek lenni, találtam egy joet a kamrába...cionista összeesküvés.......O_o....”
  • 2. Piki 2009. február 01. 13:24
    „Füveznek itt sokan, még olyan is, akiről el sem tudnád képzelni!!!”
  • 1. JungHeinrich 2009. február 01. 13:11
    „...jujj ez nagyon kemény, hová halad ez a világ? Már ki se merek menni az utcára....”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Németh Krisztián készül a visszatérésre

A pénteki operáció után egyelőre fájdalomcsillapítókat kap Németh Krisztián, a Liverpool magyar… Tovább olvasom