Délmagyar logó

2017. 07. 24. hétfő - Kinga, Kincső 21°C | 34°C Még több cikk.

Rekordszámú közönség előtt mutatták be Ronaldót Madridban

A Santiago Bernabeu Stadionban 80 ezer szurkoló gyűlt össze, hogy láthassa a világ legdrágább játékosát, a jelenlegi Aranylabdást.
Ronaldót 94 millió euróért vette meg a Real Madrid a Manchester United-től.A 24 éves Ronaldo bemutatásán azt mondta, hogy már gyermekkorában is szeretett volna a Real Madridban focizni és nagyon örül, hogy végre teljesült ez az álma. A szurkolók nagy sikereket várnak a játékostól, aki már a bemutatásával rekordot döntött: soha ennyien nem látogattak még ki egyetlen játékos bemutatására sem, mint hétfőn este. A rekordot Diego Maradona tartotta, akit 1984 júliusában 75 ezer Napoli szurkoló előtt mutattak be, amikor az olasz gárda megvette őt a Barcelonától. Igaz, Maradona bemutatására annak ellenére gyűltek össze ennyien, hogy a drukkereknek jegyet kellett venniük. Ezzel szemben hétfőn este Madridban ingyen mehettek be az érdeklődők.

A hétfői ceremónián kiderült, hogy a portugál játékos a kilences mezben játszik majd a Real Madridban, abban a számban, amelyben korábban Alfredo Di Stefano. A klub élő legendája személyesen is üdvözölte a stadionban a csapat új szerzeményét. A Madridnak egy hét alatt ez volt a második nagyszabású ceremóniája, június 30-án Kakát 55 ezer szurkoló előtt mutatták be.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Talmácsi kiesett, Dani Pedrosa nyert

Talmácsi Gábor 29 körrel a vége előtt kisodródott és kiesett a versenyből a MotoGP-ben (800 kcm) a… Tovább olvasom