Délmagyar logó

2017. 04. 24. hétfő - György 3°C | 15°C Még több cikk.

Ritmikus Gimnasztika Világkupa Magyarországon

Magyarországon első alkalommal rendeznek Ritmikus Gimnasztika Világkupát, március 6-a és 9-e között a Papp László Budapest Sportarénában.
Az első napon a Granatiqa Junior Nemzetközi Versenyt bonyolítják le a szervezők, a fennmaradó két napon pedig a Világkupa eseményeit tekinthetik meg az érdeklődők. "Nagy lehetőség ez a szövetség számára, hogy a ritmikus gimnasztikát, mint sportágat népszerűsítsük, és ez által minél szélesebb bázist építsünk a sportág köré" - mondta Bán Teodóra, a Magyar Ritmikus Gimnasztika Szövetség elnöke.

Eddig 16 ország jelezte részvételét a megmérettetésen, de az elnök szerint a jelentkezők száma még nőni fog, ő 25-30 országra számít. A csapat és egyéni versenyzőket is beleszámítva, körülbelül 200-300 sportoló fog megmérkőzni egymással a háromnapos Világkupán. Az eseményt három ismert arc népszerűsíti: Béres Alexandra, Keresztes Ildikó és Sziráczky Brigitta.

Bán Teodóra elmondása szerint jelenleg 33 klub tartozik a szövetséghez, de bíznak benne, hogy a Világkupa után a tagok és az egyesületek száma is nőni fog a sportágon belül. "Majdnem minden második családban van egy lány gyermek, ezzel az eseménnyel őket szeretnénk megszólítani" - fogalmazott az elnök.

Bán Teodóra elmondta azt is, hogy azt szeretné, ha hagyománnyá alakulna Magyarországon a Világkupa, 2009-től kezdve, minden évben itt tartanák a nemzetközi eseményt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Dzsúdó szakosztályt indít az MTK

Cselgáncs szakosztályt indít az MTK. Az MTK-Erzsébetváros csapatában fog szerepelni napjaink egyik… Tovább olvasom