Délmagyar logó

2017. 11. 21. kedd - Olivér 1°C | 8°C Még több cikk.

Szabolcsi autóverseny: egy ember meghalt, a Debrecenbe vitt sérültért küzdenek

Kilenc ember szenvedett súlyos sérüléseket, amikor az egyik autó a nézők közé csapódott. Az egyik sérült meghalt.
11:56 - Vizsgálatot rendelt el az autósport szövetség

 A Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) kivizsgálja a vasárnapi nagykállói ralibalesetet - közölte a szervezet hétfőn az MTI-vel. Az MNASZ részvétet nyilvánított a balesetben elhunyt családjának.

A közlemény szerint az MNASZ vezetősége a rendőrségi nyomozással párhuzamosan azonnali hatállyal elrendelte, hogy a szövetség saját hatáskörben, szakértők bevonásával haladéktalanul kezdje meg a tragédia körülményeinek sportszakmai kivizsgálását, amelynek eredményeit nyilvánosságra hozzák.

A sportszövetség első számú feladatának tekinti a versenyzők, a közreműködők és nézők biztonságának szavatolását a rendezvényein, amelyeken a sporttörvény szabályai szerint jártak, és járnak el - hangsúlyozták.

A közleményben az MNASZ őszinte részvétét fejezte ki az elhunyt családjának, és mielőbbi felépülést kívánt a kórházban ápolt sérülteknek.
Kilenc ember súlyosan megsérült, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között tartott I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr autóversenyen vasárnap délután. Az egyik sérült a nyíregyházi kórházban meghalt.

Egy másik, fej-, hasi és lábsérüléseket szenvedő férfin vasárnap este csaknem ötórás életmentő műtétet végeztek el a debreceni Kenézy Kórházban, állapota súlyos, életveszélyes

11:02 - Kenézy Kórház: továbbra is életveszélyes a megsérült férfi állapota

Továbbra is életveszélyes az állapota annak a Debrecenben ápolt férfinak, aki a vasárnapi Nagykállónál történt ralibalesetben sérült meg nézőként - közölte Kenézy Kórház szóvivője hétfőn az MTI-vel.

Szentgyörgyi János elmondta: a szabolcsi autóbalesetben megsérült 31 éves férfi fej-, hasi és lábsérüléseket szenvedett.

Hozzátette: vasárnap este csaknem ötórás életmentő műtétet végeztek el rajta, jelenleg a kórház intenzív osztályán ápolják.

Kilenc ember sérült meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr autóversenyen vasárnap délután. Az egyik sérült a nyíregyházi kórházban meghalt, egy másikat életveszélyes sérülésekkel Debrecenbe szállítottak.

10:39 - Rendőrök is megsérültek a balesetben

Két rendőr is megsérült a vasárnapi nagykállói autóversenyen történt balesetben - erősítette meg a sajtóinformációkat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.

A balesetet az okozta, hogy az egyik versenyző egy kanyarban kisodródott, és autójával a nézők közé csapódott - közölte a főkapitányság a www.police.hu oldalon.

Összesen kilencen sérültek meg. A sérültek közül a kórházba szállítást követően - a korábbi sajtóinformációkkal ellentétben - egy 37 éves nagykállói férfi vesztette életét.

A Kelet-Magyarország hétfői számában azt írta, a sérültek között egy szolgálaton kívüli és egy szolgálatban lévő rendőr is volt.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

10:07 - Nyíregyházi kórház: kielégítő a sérültek állapota

Kielégítő állapotban van az a nyíregyházi kórházban ápolt hat ember, aki a vasárnapi Nagykállónál történt ralibalesetben sérült meg - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője hétfőn az MTI érdeklődésére.

Vitkai Éva elmondta: az azonnali műtéti beavatkozást igénylő, vagyis például nyílt töréseket szenvedett sérülteket még vasárnap este ellátták az orvosok.

A nyíregyházi kórházba a baleset helyszínéről összesen nyolc sérült érkezett. Egyikük ambuláns kezelést kapott, őt még tegnap hazaengedték, egy ember pedig a műtőben halt meg - közölte Vitkai Éva. Hozzátette: a további hat sérült közül öt férfi és egy nő van, ők többségében töréseket, zúzódásokat szenvedtek.

Kilenc ember sérült meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr autóversenyen vasárnap délután. Az egyik sérült a nyíregyházi kórházban meghalt, egy másikat életveszélyes sérülésekkel Debrecenben ápolnak.
A Debrecenbe vitt sérülten több órán át tartó életmentő műtétet végeztek a Kenézy Kórházban. A 31 éves napkori férfit életveszélyes koponya-, illetve hasi és más belső sérülésekkel szállították be a mentők az intézménybe.

09:08 - Kelet-Magyarország: huszonhat éves férfi veszette életét a vasárnapi versenyen

Egy huszonhat éves férfi vesztette életét a vasárnap Nagykállónál rendezett amatőr raliversenyen - írta hétfői számában a Kelet-Magyarország.

A napilap szerint az egyik versenyző az Újfehértó felé vezető úton haladt gyors tempóban, amikor a sofőr egy kanyart akart bevenni. A kanyar előtt a pilóta ugyan megpróbált fékezni, ám az autó szinte lassulás nélkül ment tovább és csapódott a nézők közé.

A balesetben összesen kilencen sérültek meg; a két legsúlyosabb sérült egyike, egy huszonhat éves fiatalember a nyíregyházi kórházban halt meg.
A Kelet-Magyarország információi szerint a sérültek között egy szolgálaton kívüli és egy szolgálatban lévő rendőr is volt. A rendőrség a vizsgálatok eddigi eredményéről hétfőn ad tájékoztatást - írta a napilap.

Még mindig életveszélyben a Debrecenbe vitt sérült

Csaknem öt órán át tartó életmentő műtétet végeztek a debreceni Kenézy Kórházban azon a férfin, aki nézőként a Nagykálló közelében vasárnap rendezett autóversenyen történt balesetben sérült meg - mondta a kórház szóvivője az MTI-nek.

Szentgyörgyi János tájékoztatása szerint a 31 éves férfi súlyos fejsérülést - koponyaalapi törést - szenvedett, illetve a mája és a belső hasürege is sérült. Ezek a sérülések egyenként is életveszélyesek - tette hozzá.

A szóvivő elmondta, hogy a férfi lábai is súlyosan sérültek, az orvosoknak a legtöbb munkát a végtagok kezelése adta. A férfi állapota "a körülményekhez képest stabilizálódott", de továbbra is életveszélyben van - mondta Szentgyörgyi János, jelezve, hogy az éjjel további vizsgálatokat is elvégeznek a sérültön.

Összefoglaló

Kilenc ember sérült meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr autóversenyen vasárnap délután. Az egyik sérült a nyíregyházi kórházban meghalt, egy másikat életveszélyes sérülésekkel Debrecenben ápolnak.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI-nek a balesetet követően azt mondta, hogy a két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, ezért egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a nyíregyházi kórházba összesen nyolc sérültet szállítottak be, egyikük később meghalt, egy másikat átvittek Debrecenbe. A Nyíregyházán ápolt hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben.

Vitkai Éva közlése szerint három, nyílt töréseket szenvedett sérültet vasárnap este megoperáltak, hármat várhatóan hétfőn fognak megműteni. A műtőben elhunyt sérültön, aki súlyos koponyatörést szenvedett, már nem tudtak segíteni.

Ugyancsak több órán át tartó életmentő műtétet végeztek a debreceni Kenézy Kórházban a baleset egy másik sérültjén. A 31 éves napkori férfit életveszélyes koponya-, illetve hasi- és más belső sérülésekkel szállították be a mentők az intézménybe - közölte Szentgyörgyi János, a kórház szóvivője.

A szervezők nem kívántak nyilatkozni a történtekről. A honlapjukon olvasható versenykiírás szerint a verseny a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által kiírt Északi-régió Rallysprint Bajnokság sorozat negyedik futama volt. A 47,7 kilométer hosszú távon négy gyorsasági szakaszt jelöltek ki a Nagykálló-Ludastó-Biri és a Biri-Ludastó-Nagykálló útvonalon.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti baleset okozása, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

A Szabolcs Online azt írta, hogy ott, ahol az autó kisodródott, a kettős kordon ellenére a nézők belógtak a lezárt területre. Ez lehetett az oka annak, hogy többen megsérültek.

Megnyitották a forgalom előtt a balesettel érintett útszakaszt

Megnyitották a forgalom előtt az Újfehértó és Nagykálló közötti útszakaszt, ahol vasárnap délután egy raliverseny közben a nézők közé csapódott egy versenyautó. A balesetben összesen kilencen sérültek meg, egyikük kora este meghalt, egy másik életveszélyes állapotban van.

Az MTI helyszínről származó információi szerint az útszakaszt még kora délután zárták le teljes szélességében. A helyszínen sok rendőr és szervező tartózkodott, az úton vérnyomok voltak láthatók, a sérültek ellátásához használt orvosi segédeszközök hevertek szanaszét. A balesetet okozó versenyautót már elszállították.

A Szabolcs Online azt írta, hogy ott, ahol az autó kisodródott, a kettős kordon ellenére a nézők belógtak a lezárt területre, ez lehetett az oka annak, hogy többen megsérültek. Egyikük a nem hivatalos információk szerint egy szolgálaton kívüli rendőr.

A balesetben összesen kilencen sérültek meg súlyosan. A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították. Az utóbbi életét már nem tudták megmenteni az orvosok.

A nyíregyházi kórházba további hét sérültet szállítottak be, később egyiküket a debreceni gyógyintézménybe vitték át. A Nyíregyházán maradt hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben - közölte a kórház szóvivője.

Az MTI úgy tudja, hogy a baleset az I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr versenyen történt. A szervezők nem kívántak nyilatkozni.

Életmentő műtétet végeznek a Debrecenbe vitt sérültön

Életveszélyes sérülésekkel szállították a debreceni Kenézy Kórházba vasárnap délután a szabolcsi autóversenyen megsérült egyik nézőt, akin harmadik órája végeznek életmentő műtétet - mondta a kórház szóvivője kora este az MTI-nek.

Szentgyörgyi János közlése szerint a 31 éves napkori férfi koponya-, illetve hasi- és más belső sérüléseket szenvedett.

Meghalt az egyik sérült

A műtőben meghalt a Nagykállónál történt ralibaleset egyik sérültje, aki nézőként figyelte az autóversenyt - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház szóvivője vasárnap este az MTI-vel.

Vitkai Éva elmondta, hogy a nyíregyházi kórházba összesen nyolc sérültet szállítottak be, később egyiküket a debreceni gyógyintézménybe vitték át. A Nyíregyházán lévő hat sérült állapota stabil, egyikük sincs életveszélyben - tette hozzá a szóvivő.

Három, nyílt töréseket szenvedett sérültet jelenleg is operálnak, hármat várhatóan hétfőn fognak megműteni - közölte Vitkai Éva. A műtőben elhunyt sérültet súlyos koponyatöréssel szállították be a nyíregyházi kórházba.

Vasárnap délután kilencen sérültek meg súlyosan, amikor a nézők közé csapódott az egyik versenyautó. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset az I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr versenyen történt.

A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították. Az utóbbi életét már nem tudták megmenteni az orvosok.

A szervezők nem nyilatkoznak

Nyíregyháza, 2013. június 30., vasárnap (MTI) - Kilencen súlyosan megsérültek, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló autóversenyen vasárnap délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján. Az MTI úgy tudja, hogy a baleset az I. Ralda Rallysprint elnevezésű amatőr versenyen történt. A szervezők nem kívántak nyilatkozni.

A honlapjukon olvasható versenykiírás szerint a verseny az Északi-régió Rallysprint Bajnokság sorozatának negyedik futama volt, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség által kiírt amatőr rally kupa futam. A 47,7 kilométer hosszú távon négy gyorsasági szakaszt jelöltek ki a Nagykálló-Ludastó-Biri és a Biri-Ludastó-Nagykálló útvonalon.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az egyik versenyző egy kanyarban kisodródott és autójával a nézők közé csapódott. A baleset következtében megsérült kilenc embert a mentők kórházba vitték - közölte a rendőrség a www.police.hu oldalon.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI kérdésére elmondta, mind a kilenc ember súlyosan megsérült. A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, ezért egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították.

A többi sérült is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, jellemzően csonttöréseket és zúzódásokat szenvedett - közölte Győrfi Pál. Őket további kivizsgálásra és ellátásra szintén a nyíregyházi gyógyintézménybe szállították.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti baleset okozása, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

Fotó: MTI/Taipusz Attila
Fotó: MTI/Taipusz Attila

Nézők közé csapódott egy autó, kilenc súlyos sérült

Kilencen súlyosan megsérültek, amikor a nézők közé csapódott egy autó a Nagykálló és Újfehértó között zajló autóversenyen vasárnap délután - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint az egyik versenyző egy kanyarban kisodródott és autójával a nézők közé csapódott. A baleset következtében megsérült kilenc embert a mentők kórházba vitték - olvasható a www.police.hu oldalon.

Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat szóvivője az MTI kérdésére elmondta, mind a kilenc ember súlyosan megsérült. A két legsúlyosabb sérült a mentők kiérkezésekor eszméletlen állapotban volt; náluk koponya- és gerincsérülés gyanúja merült fel, ezért egyiküket mentőhelikopterrel a debreceni, míg a másikat rohamkocsival a nyíregyházi kórházba szállították.

A többi sérült is nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket, jellemzően csonttöréseket és zúzódásokat szenvedett - közölte Győrfi Pál. Őket további kivizsgálásra és ellátásra szintén a nyíregyházi gyógyintézménybe szállították.

A baleset körülményeinek tisztázása érdekében a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közlekedésrendészeti osztálya közúti baleset okozása, valamint foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés vétségének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Több mint 12 milliárd forintot kap az idén a 16 kiemelt sportág

Az idén 12,5 milliárd forintot kap a kormány döntése értelmében a 16 kiemelt sportág. Tovább olvasom