Délmagyar logó

2017. 10. 21. szombat - Orsolya 10°C | 20°C Még több cikk.

Szerencsés sorsolás a kézilabda kupákban

Szerencsésen alakult a magyar férfikézilabda-csapatok számára a Bajnokok Ligája és az EHF Kupa nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolása. A Pick Szeged a spanyol Valladoliddal találkozik majd.
Az MKB Veszprém a dán Koldinggal, a Pick Szeged pedig a spanyol Valladoliddal találkozik majd. Mivel mindkét magyar BL-es csoportmásodik volt, így otthon kezd majd december 2-án vagy 3-án. A visszavágókat egy héttel később rendezik.

Az EHF-kupában a Dunaferr a spanyol Aragonnal, a PLER-Airport pedig a svájci Grasshoppersszel mérkőzik a nyolc közé jutásért. A két magyar gárda idegenben vívja az első összecsapást.

A BL-ben sikerült elkerülni a félelmetes spanyol és német hármast (Portland San Antonio, Ciudad Real, Barcelona, illetve Flensburg-Handewitt, Kiel, Gummersbach). A veszprémiek és a szegediek előzetesen bíztak benne, hogy vagy a dán bajnok, vagy pedig a BL-ben leggyengébbnek számító spanyol alakulat, a Valladolid jut nekik.

Németh Csaba, a veszprémiek technikai vezetője elmondta: a Kolding volt az egyik csapat, amelyiket szerettek volna megkapni ellenfélnek. "Két éve, ugyancsak a kieséses szakaszban már találkoztunk a dánokkal, és továbbjutottunk. A Kolding remekül játszott a csoportjában, de bízunk benne, hogy megint mi kerülünk a negyeddöntőbe. Ezen a héten dől el, hogy az utolsó mérkőzésen megsérült Perez vállalni tudja-e a játékot."

Lele Ambrus, a Pick Szeged ügyvezető elnöke szintén elégedett volt. "Végre nem kőkemény ellenfelet kaptunk a kieséses szakasz elején. A Valladolid remek gárda, de mi előzetesen úgy számoltunk vele, hogy a Montpellier megelőzi majd, de bravúros pontszerzéssel ezt elkerülte. Bízom benne, hogy a Schaffhausen elleni idegenbeli siker erőt ad, a sérülésből felépült játékosok pedig fokozatosan visszanyerik régi formájukat. Addig lesz egy Veszprém ellen rangadó is, arra is figyelnünk kell."

Az EHF-kupában szintén voltak olyan csapatok, amelyek ellen szinte reménytelen lett volna a továbbjutás, de így sem a Dunaferr, sem pedig a PLER nem panaszkodhat.

Sári Árpád, a dunaújvárosiak ügyvezető igazgatója szerint tovább lehet jutni az Aragon ellen: "Riválisunk ötvenszázalékos mutatóval a nyolcadik helyen áll hazája bajnokságában, az élcsapatoktól oda-vissza viszonylag nagy különbséggel kikap. Kaphattunk volna nehezebb és könnyebb ellenfelet is, jó, hogy idegenben kezdünk."

Nagy Károly, a PLER vezetőedzője úgy véli, van alapja a bizakodásnak a Grasshoppersszel szemben: "Mielőbb megpróbálunk felvételt szerezni az ellenfélről, és megfelelően felkészülni belőle. Majd csak az első mérkőzésen derül ki, hogy mennyi esélyünk van a továbbjutásra. Remélem, sok..."

A nyolcaddöntők párosítása:
BL:
MKB VESZPRÉM - Kolding (dán)
PICK SZEGED-Valladolid (spanyol)
GOG Gudme (dán) - Ciudad Real (spanyol)
Kozina (szlovén) - Portland San Antonio (spanyol)
Montpellier (francia) - Barcelona (spanyol)
Celje (szlovén) - Flensburg-Handewitt (német)
Csehovszki Medvegyi (orosz) - Gummersbach (német)
Chambéry (francia) - Kiel (német)

EHF-kupa:
Aragon (spanyol) - DUNAFERR
Grasshoppers (svájci) - PLER-AIRPORT
Magdeburg (német) - Kronau-Östringen (német)
Pölva Serviti (észt) - Bidasoa Irun (spanyol)
Lemgo (német) - Dunkerque (francia)
Asztrahany (orosz) - FC Köbenhavn (dán)
Skjern (dán) - Sävehof (svéd)
Paris Handball (francia) - Trebnje (szlovén)

Az első mérkőzéseket december 2-án vagy 3-án, a visszavágókat pedig egy héttel később rendezik.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Henin-Hardenne nyerte a WTA-világbajnokságát

A belga Justine Henin-Hardenne nyerte a női teniszezők hárommillió dollár összdíjazású madridi… Tovább olvasom