Délmagyar logó

2017. 08. 22. kedd - Menyhért, Mirjam 14°C | 24°C Még több cikk.

Tizenegy éremre esélyesek a magyar paralimpikonok

Minden álmuk váljon valóra, büszkén és méltón képviseljék Magyarországot - ezekkel a szavakkal búcsúztatta csütörtökön Szili Katalin, az országgyűlés elnöke a 33 fős magyar paralimpiai csapatot.
A Parlamentben tartott ünnepélyes rendezvényen Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke a Független Hírügynökségnek elmondta: a világ élmezőnyéhez tartozó magyar paralimpikonok a szeptember 6-án kezdődő XIII. pekingi paralimpián legalább 11 éremre esélyesek.

Szili Katalin köszöntőjében hangsúlyozta: a paralimpia ugyanolyan fontos esemény, mint nyári olimpiai játékok, ezt bizonyítja az is, hogy 20 éve mindig ugyanazon a helyszínen rendezik meg mind a kettőt. Így idén is Pekingben lesz, ahol a fogyatékkal élő sportolók ugyanolyan körülmények között mérhetik össze erejüket, mint a 2 héttel korábban véget ért játékok olimpikonjai.

Az idei paralimpián 19 sportágban 150 ország 4200 fogyatékkal élő versenyzője küzd majd. A 33 magyar paralimpikon 10 sportágban indul. Gömöri Zsolt elmondta: a fogyatékkal élő sportolóknak is meg kell felelniük egy kvalifikációs szintnek, csak akkor indulhatnak a paralimpián. A most elbúcsúztatott magyar csapatban számos olyan sportoló van, aki világ-, vagy Európa-bajnok, illetve címvédésre érkezik Pekingbe - tette hozzá.

Olvasóink írták

  • 2. kérdező 2008. augusztus 28. 19:37
    „Csatlakozom ankához!
    De talán paralimpikonjain még nagyobb teljesítményt nyújtanak.
    HAJRÁ!!!”
  • 1. anka 2008. augusztus 28. 18:49
    „Szurkolunk nekik is! Ők is megérdemlik. Sajnos nincs akkora visszhangja, és nem is akkora az érdeklődés utánna. Pedig ők is hatalmas teljesítményt nyújtanak!!
    HAJRÁ MAGYAROK!!!!”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Gyenesei: nem kudarc a pekingi szereplés, hanem a valóság

A sportért is felelős önkormányzati miniszter szerint a magyar csapat pekingi olimpiai szereplése… Tovább olvasom