Délmagyar logó

2016. 12. 04. vasárnap - Borbála, Barbara -5°C | 4°C

Több ezren kísérték utolsó útjára Kolonics Györgyöt

Több ezer ember kísérte el pénteken utolsó útjára Kolonics György olimpiai bajnok kenust a fővárosi Farkasréti temetőben.
Egy órával a szertartás kezdete előtt már hömpölyög a tömeg a Farkasréti temető felé. Az érkezőket a főbejárat melletti hatalmas kivetítőn Kolonics György mosolya fogadja. Rég nem látott ismerősök, százéves cimborák üdvözlik egymást némán, arcukon a választ nem váró kérdéssel: „Miért éppen itt kell találkoznunk?"

Mindenki itt van, aki a kajak-kenu sportágban számít. A magyar válogatott tagjai az olimpiára készülő szegedi hármassal, Janics Natasával, Vajda Attilával és Sík Mártonnal együtt a Maty-éri edzőtáborból különbusszal érkeztek. A mindig vidám, életerős harcosok most a könnyeiket nyelik, látszik rajtuk, hiába múlik az idő, képtelenek felfogni, ami történt.

A ravatalozó előtt a Nemzetközi és a Magyar Olimpiai Bizottság, valamint a Magyar Kajak-kenu Szövetség zászlaját fújja a szél, Kolonics György koporsóját a NOB ötkarikás lobogója takarja. A gyászolók között felbukkan a korábbi nagy rivális, Andreas Dittmer is. A német klasszis nagyságát jelzi, hogy két héttel Peking előtt az olimpiai felkészülést is sutba dobta, csak hogy elkísérhesse utolsó útjára magyar barátját.

Az állami vezetők mellett eljöttek a magyar sport egykori és mai csillagai is. Itt van – a teljesség igénye nélkül – Balczó András, Egerszegi Krisztina, Martinek János, Vörös Zsuzsa, Kovács Antal, a férfi párbajtőr-válogatott Kovács Ivánnal, Kulcsár Krisztiánnal, Imre Gézával, és tiszteletét teszi a férfi vízilabdacsapat is, amely este az Unicum-kupán a németekkel mérkőzik.

Fotó: Miskolczi Róbert (Képgaléria)

Az egyházi búcsúztatás után a sportvezetőkön a sor.

„A sport igazi arkangyala távozott el közülünk" – kezdi beszédét Baráth Etele, a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke. „Himnuszt vártunk, de helyette a lélekharang szól" – mondja Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke. „Koló nem könnyeket vár tőlünk, hanem azt, hogy az emlékéhez méltó módon éljünk" – fogalmaz Gyenesei István önkormányzati miniszter.

A megrázkódtatás és a sokk hatására a gyászolók között többen is elájulnak, szerencsére időben érkezik a szakszerű orvosi segítség.

Kolonics György koporsóját páros társai, Pálizs Attila, Horváth Csaba, Kozmann György és mestere, Ludasi Róbert hét-hét kenus társaságában vezeti a sírhoz. Indul az utolsó ezer méter. A bajnok lapátját Wichmann Tamás és Reményi Péter viszi, a sírhelyhez érkezve Wichmann az egyiket jelképesen kettétöri, majd a régi versenyzőtársak nevében Kiss György mond beszédet. A tömeg nem mozdul, az emberek virággal a kezükben állnak. Éppen úgy, mint a legnagyobb sikerek után, mindenki vetne egy pillantást a hősre, váltana vele néhány mondatot.

Mintha mindannyian arra várnának, hogy valaki az utolsó pillanatban felébreszti őket ebből a rémálomból. Aztán a koporsón kegyetlenül koppanó göröngyök hangja valamennyi reménykedőt rádöbbenti a valóságra.

A hangszórókból felcsendül a Himnusz, Koló pedig ott integet nekünk az égi dobogó tetején.

*

Több százan szálltak vízre péntek este a csepeli sporttelepnél a Kolonics György emlékére rendezett fáklyás evezésen. Az elhunyt olimpikon sporttársai, volt és jelenlegi válogatottak, amatőrök és gyerekek is kenukba ültek, hogy így fejezzék ki tiszteletüket.

Olvasóink írták

  • 12. dorevi 2008. július 25. 22:53
    „Sem a Mob, sem a nagyságos Smitt Pál honlapján nincs "kapcsolat" teremtési lehetőség.
    Nem érdekli Őket a magyar társadalom, a sportolói közösség véleménye.”
  • 11. halak33 2008. július 25. 22:42
    „Nyugodj békében Koló! Az Olimpián is gondolok majd Rád, hiányozni fogsz! :(( Emléked örökké élni fog!”
  • 10. dorevi 2008. július 25. 22:39
    „Nyugodj békében Kolo!!

    Szégyelje magát a Mob vezetősége, hogy nem közvetitették a temetést a mi pénzünkön.
    Szerettem volna elbúcsúzni Tőle.”
  • 9. anka 2008. július 25. 21:16
    „Nyugodj békében!!!!! Soha nem felejtünk!!!!!!”
  • 8. :( 2008. július 25. 21:12
    „nyugodj békében drága koló!”
  • 7. enemorado 2008. július 25. 21:10
    „Nyugodj békében Koló!! :(:(:(
    Isteni ember voltál!! :(:(:(”
  • 6. Szurkoló 2008. július 25. 20:40
    „Nyugodj békében, drága Koló!”
  • 5. I.N.D. 2008. július 25. 20:04
    „Isten nyugosztaljon,KOLO!”
  • 4. Scott 2008. július 25. 19:39
    „Nyugodj békében!”
  • 3. kampec 2008. július 25. 19:37
    „csináljatok már valamit ezekkel a galériás reklámokkal, nagyon rossz hatás azért a kicsi pénzért. most például a temetéses galériára kattintva a főoldalon 1/10 kép felirata: Menj haza mozizni. már bocsi, de szülő.
    *
    Kiküszöbölve. Elnézést a hibáért. (a szerk.)”
  • 2. orbit 2008. július 25. 17:14
    „" Az ember olyan, mint a krumpli. A java a földben van... "”
  • 1. szomorú szív 2008. július 25. 17:13
    „Legyen Neked könnyű a föld, drága Kolo! :´(”
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fegyveresek támadták meg az AS Roma sztárját

Fegyveresek támadták meg Philip Mexés-t, az AS Roma olasz labdarúgóklub francia légiósát csütörtök… Tovább olvasom