Délmagyar logó

2018. 10. 20. szombat - Vendel 10°C | 20°C Még több cikk.

Torontói tenisztorna - Drámai küzdelemben kapott ki Fucsovics

Wawrinka 2:46 órás összecsapás után jutott a nyolcaddöntőbe.
Stan Wawrinka négy meccslabdát hárítva győzte le Fucsovics Mártont az 5,3 millió dollár (1,4 milliárd forint) összdíjazású keménypályás torontói férfi tenisztorna második fordulójában.

A 26 éves magyar játékos az első játszmát kevesebb mint félóra alatt könnyedén 6:1-re nyerte meg Stan Wawrinka ellen. A háromszoros Grand Slam-tornagyőztes svájci rivális a folytatásban viszont már sokkal jobban játszott, s rövidítésben egyenlített.
    
A továbbjutást eldöntő harmadik játszmában Fucsovics azonnal brékelőnybe került, de később Wawrinka egyenlíteni tudott, így ez a szett is rövidítésbe torkollott, melynek során Fucsovicsnak négy mérkőzéslabdája volt, ebből kétszer ő adogatott, de Wawrinka valamennyit hárította.
A hosszú kihagyása miatt a világranglistán jelenleg csak 195. ellenfél pedig másodjára nem hibázott, amikor neki kínálkozott lehetősége a mérkőzés befejezésére, így Wawrinka 2:46 órás összecsapás után jutott a nyolcaddöntőbe.

Eredmények, 2. forduló (a 16 közé jutásért):
Wawrinka (svájci)-Fucsovics 1:6, 7:6 (7-2), 7:6 (12-10)
Nadal (spanyol, 1.)-Paire (francia) 6:2, 6:3
A. Zverev (német, 2.)-Klahn (amerikai) 6:4, 6:4
Anderson (dél-afrikai, 4.)-Donszkoj (orosz) 4:6, 6:2, 7:6 (7-0)
Cicipasz (görög)-Thiem (osztrák, 7.) 6:3, 7:6 (8-6)
Isner (amerikai, 8.)-Herbert (francia) 7:6 (7-3), 6:2
Schwartzman (argentin, 11.)-Querrey (amerikai) 6:4, 3:6, 6:1
Hacsanov (orosz)-Carreno Busta (spanyol, 12.) 6:4, 7:6 (7-3)
Shapovalov (kanadai)-Fognini (olasz, 14.) 6:3, 7:5
Haase (holland)-Juzsnij (orosz) 7:5, 6:2
Ivaska (fehérorosz)-Harrison (amerikai) 7:6 (7-5), 6:4
Tiafoe (amerikai)-Raonic (kanadai) 7:6 (7-4), 4:6, 6:1
Medvegyev (orosz)-Auger-Aliassime (kanadai) 3:6, 6:4, 7:6 (9-7)
 

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Megvan az első magyar kvóta a 2020-as tokiói olimpiára

A finndingis Berecz Zsombor szerezte az első magyar kvótát. Tovább olvasom