Délmagyar logó

2017. 10. 18. szerda - Lukács 10°C | 24°C Még több cikk.

Tour de France: elképesztő balesetek és Luis Leon Sanchez sikere a 9. szakaszon

Ritkán látható balesetek és spanyol szakaszgyőzelem a Tour de France 9. szakaszán. Voeckleré a sárga trikó.
A hétfői pihenőnap előtt vasárnap még egy nyolc heggyel tarkított szakasz várt a mezőnyre Issoire és Saint Flour közötti 208 kilométeren.

A start után negyven kilométerrel még együtt haladt a mezőny, ekkor egy bukás történt a pelotonban, amiben benne volt Millar, Zeits, Bak és a Radio Shack csapatából Zubeldia. Megindult egy szökés, amiben benne volt Voeckler, Flecha, Hoogerland, Casar és Luis Leon Sanchez is, akik szépen fokozatosan alakítottak ki előnyt a főmezőnnyel szemben.

Alberto Contador bukott a mai napon is, tovább tudott menni, nem sérült meg, semmi baja nem esett, de ez eddig nem az ő versenye. Jól jöhet neki a pihenőnap, hiszen egy eléggé feszült, sok bukással teli héten van túl.

Időközben folyamatosan szakadtak le a versenyzők, akik nem bírták az emelkedőket. Köztük Cavendish, Eisel is. A szökevények koözben próbáltak minél nagyobb előnyt kiharcolni maguknak.

Luis Leon Sanchez és a mezőny kőkemény etapon van túl. Fotó: daylife.com
Luis Leon Sanchez és a mezőny kőkemény etapon van túl. Fotó: daylife.com

A 102. kilométernél történt egy hatalmas bukás, amiben a szombaton nagyot versenyző Alexander Vinokourov, Van den Broek és Klöden és Millar és Zabriskie is benne volt. Az Asztana kazah versenyzőjét két csapattársa segítette ki a fák közül, ahová beesett a bukáskor. Orvosi jelentések szerint eltört a combcsontja, Van Den Broeck pedig lapockatörést szenvedett. Mindketten feladták a Tour de France-ot. Rajtuk kívül még Zabriskie és Frederik Willems is kiszállt.

A főmezőny megvárta amíg a leszakadó versenyzők felértek. Ezalatt a szökevények közel 7 perces előnyre tettek szert. Ahogy fogytak a kilométerek egyre közelebb került Thomas Voecklerhez a sárga trikó.


Elképesztő, versenyen ritkán látható baleset történt 35 kilométerrel a versseny vége előtt. A szökevénycsoportot megpróbálta megelőzni az egyik rendező autóval, de a kocsi elütötte Juan Antonio Flecha-t, és Hoogerlandot. flecha elesett, míg Hoogerland átesett egy kerítésen. Ez már nem az első eset az idei Tour de France-on, hogy a szervezők járműve okoz balesetet a versenyen. Az ötödik szakaszon Sorensent sodorta el egy motoros, ami nagy botrányt okozott.

Egyértelműsödött, hogy a szökevények haza fognak érni, az volt csak a kérdés, hogy Voeckler átveszi-e a sárga trikót Hushovdtól. Mivel 1:30 volt a hátránya és több mint 4:40-es előnyük volt 5 kilométerrel a befutó előtt nyilvánvalóvá vált, hogy a franciáé lesz a sárga trikó. A kérdés az maradt, hogy ki nyeri a szakaszt az elöl lévő három versenyző közül.



Voeckler rengeteget dolgozott elöl, Casar mögötte, Luis Leon Sanchez pedig kivárt. Az utolsó kilométereken így mentek végig. Pár száz méterrel a cél előtt együtt haladtak még mind a hárman. Végül Voeckler indított hajrát, de Luis Leon Sanchez lesprintelte, így a francia a második helyen ért be, míg harmadik lett Casar. A negyedik helyért folyt a harc főmezőnyben, illetve azért, hogy Gilbert minél több pontot tudjon szerezni. Gilbert jött be végül a negyedik helyre, Velits lett az ötödik, hatodik helyen pedig Cadel Evans végzett.

A zsűri megosztott piros rajtszámot, azaz legaktívabb versenyzőnek járó díjat osztott ki a mai napra, annak a két versenyzőnek, akik benne voltak az autós balesetben. Francián van a sárga trikó, Thomas Voeckler személyében, a pontversenyben Philippe Gilbert vezet, míg a pöttyös trikós Johhny Hoogerland.

Hétfőn szünnap lesz a Tour de France-on, kedden majd az Aurillac és Carmaux közötti 161 km-es szakasz vár a mezőnyre.

A 9. szakasz végeredménye:

1. SANCHEZ Luis-Leon 47 RABOBANK CYCLING TEAM 5h 27' 09"
2. VOECKLER Thomas 181 TEAM EUROPCAR 5h 27' 14" + 00' 05"
3. CASAR Sandy 131 FDJ 5h 27' 22" + 00' 13"
4. GILBERT Philippe 32 OMEGA PHARMA - LOTTO 5h 31' 08" + 03' 59"
5. VELITS Peter 179 HTC - HIGHROAD 5h 31' 08" + 03' 59"
6. EVANS Cadel 141 BMC RACING TEAM 5h 31' 08" + 03' 59"
7. SCHLECK Andy 11 TEAM LEOPARD-TREK 5h 31' 08" + 03' 59"
8. MARTIN Tony 175 HTC - HIGHROAD 5h 31' 08" + 03' 59"
9. SCHLECK Frank 18 TEAM LEOPARD-TREK 5h 31' 08" + 03' 59"
10. CUNEGO Damiano 161 LAMPRE - ISD 5h 31' 08" + 03' 59"

Az összetett állása 9 szakasz után:

1. VOECKLER Thomas 181 TEAM EUROPCAR 38h 35' 11"
2. SANCHEZ Luis-Leon 47 RABOBANK CYCLING TEAM 38h 37' 00" + 01' 49"
3. EVANS Cadel 141 BMC RACING TEAM 38h 37' 37" + 02' 26"
4. SCHLECK Frank 18 TEAM LEOPARD-TREK 38h 37' 40" + 02' 29"
5. SCHLECK Andy 11 TEAM LEOPARD-TREK 38h 37' 48" + 02' 37"
6. MARTIN Tony 175 HTC - HIGHROAD 38h 37' 49" + 02' 38"
7. VELITS Peter 179 HTC - HIGHROAD 38h 37' 49" + 02' 38"
8. KLÖDEN Andréas 74 TEAM RADIOSHACK 38h 37' 54" + 02' 43"
9. GILBERT Philippe 32 OMEGA PHARMA - LOTTO 38h 38' 06" + 02' 55"
10. FUGLSANG Jakob 13 TEAM LEOPARD-TREK 38h 38' 19" + 03' 08

Olvasóink írták

  • 3. Hell-icon 2011. július 12. 19:04
    „A ma délutáni közvetítésben hallottam, hogy 33 (?) öltéssel varrták össze szegény Hoogerlandot... brutális.
    ...és ezek után még felül(tetik) a bringára.

    A fájdalmon túl, remélem nem szakadtak fel a varratjai a mai szakaszon...:(
    Csóri...”
  • 2. unknown 2011. július 11. 11:14
    „Azt hiszem a csapatok most végre - teljes joggal - kibuktak azon az elven, hogy mindent a médiának. Évek óta ment ez a huza-vona. Már idén egy komplett cspatra való kerékpáros törte zúszta össze magát. Az autósok, motorosok az orruk alá büfögik a kipufogógázt, ott cikáznak körülöttük. Még jó, hogy ma pihenő nap van. Van idő mindent átbeszélni. Szeretem nézni a Tourt a táj miatt. Kastélyok, várak, történelmi emlékek és nem orosz, magyar laktanyák. Szép gondozott tájak, erdők, vidékek és nem útmenti szemétlerakatok.”
  • 1. lilongwe 2011. július 10. 20:52
    „Ami Vinoékkal történt, z benne van a pakliban, elvégre viszonylag veszélyes szabadtéri sportról van szó...
    Ami viszont Hoogerlanddal és Flechával történt, az szégyen, emberi mulasztás és szervezői baki egyben...
    Szinte gáz, hogy a zsűri csak annyira méltatta a dolgot, hogy holnap ők ketten viselik a piros mezszámot...”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Davis Kupa - Balázs győzött, egyenlítettek a magyarok

Balázs Attila három játszmában nyert vasárnap Uladzimir Ignatyik ellen és ezzel a magyar férfi… Tovább olvasom