Délmagyar logó

2017. 05. 24. szerda - Eszter, Eliza 13°C | 24°C Még több cikk.

Újra lesz német túraautó-bajnokság a Hungaroringen

Három plusz két évre szóló szerződést írt alá vasárnap a Hungaroring Sport Zrt. a német túraautó-bajnokság szervezőivel, így a sorozat 26 év után visszatér a mogyoródi pályára.
A DTM versenynaptárában a Hungaroring mellett csak három nem németországi helyszín szerepel, Ausztria, Oroszország és Kína.

A sajtótájékoztatóval egybekötött eseményen Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója azt mondta, a pályát üzemeltető cég az idei évet nyereséggel zárta, egyben ötször nagyobb profitra tett szert, mint 2012-ben.

"A célunk mindig is az volt, hogy minél több világversenyt rendezzünk Mogyoródon, azt mondhatom, jövőre a Hungaroring Európa legkiemelkedőbb pályája lesz ebben a tekintetben" - jelentette ki Gyulay Zsolt. Hozzátette, a menedzsmentet is megújítják, Faluvégi Péter, a Magyar Nemzeti Autósport Szövetség (MNASZ) főtitkára 2014-ben pályaigazgatóként dolgozik majd Mogyoródon.

A Hungaroring versenynaptárában május 4-i dátummal a túraautó-világbajnokság (WTCC), május 31-i időponttal a DTM, július 27-i dátummal a Forma-1-es Magyar Nagydíj, szeptember 6-7-i időponttal pedig a kamion Európa-bajnokság futamai kaptak helyet. Július 5-én és 6-án az International GT Open, szeptember 23-án és 24-én pedig a Renault-világsorozat (WSR) mezőnye látogat Mogyoródra.

Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter a sajtótájékoztatón azt mondta, az idei évet a Hungaroring Sport Zrt. menedzsmentje jó eredménnyel zárta, a Forma-1-es versenyhétvége pedig 19 milliárd forintos bevételt jelentett az országnak.

"Abban bízunk, hogy 2014 még ennél is sikeresebb lesz, ennek eléréséhez sokat jelent a versenynaptár további két eseménnyel történő bővülése" - nyilatkozta Németh Lászlóné.

Riskó Géza, a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) sportfőszerkesztője kiemelte, hogy jövőre a közmédia csatornáin lesznek láthatóak a Forma-1, a DTM és a WTCC futamai is, s mindegyikhez tartozik majd saját magazinműsor.

"A Dunán az idén a WTCC közvetítései a legnézettebbek közé tartoztak, a Forma-1-es Magyar Nagydíjnak 1,2 millió állandó nézője volt, az internetes F1-es magazinunknak pedig már 80 ezer állandó követője van" - mondta Riskó Géza. Hangsúlyozta, jövőre újraindítják a Kossuth Rádióban a Formabontó című F1-es műsort, illetve tervezik, hogy a pénteki szabadedzéseket is élőben, vagy az élő közvetítéshez közeli időpontban sugározzák.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Hatvanéves a 6-3

A világ legjobbjának számító magyar Aranycsapat hatvan éve győzte le 6-3-ra a hazai pályán addig… Tovább olvasom