Délmagyar logó

2017. 05. 01. hétfő - Fülöp, Jakab 5°C | 20°C Még több cikk.

Úszó Eb - Hosszú nyert Jakabos előtt 400 m vegyesen

Hosszú Katinka arany-, Jakabos Zsuzsanna pedig ezüstérmet nyert 400 m vegyesen a debreceni úszó Európa-bajnokság hétfői nyitónapján.
A két magyar versenyző, a 2009-es világbajnok Hosszú - aki a legutóbbi két kontinensviadalon második volt ebben a számban -, valamint a 2010-es budapesti Eb-n bronzérmes Jakabos egyformán remekül kezdett és már a pillangó után nagy előnyre tettek szert riválisaikkal szemben.

Ünnepélyes megnyitó és három magyar érem a debreceni úszó Eb első napján. Fotó: MTI (galéria)

Azt már a hát után sejteni lehetett, hogy az első két helyezést ők döntik el egymás között. A mellúszás végén Hosszú állt az élen, gyorson pedig állva hagyta Jakabost, így magabiztosan diadalmaskodott.

Ünnepélyes megnyitó és három magyar érem a debreceni úszó Eb első napján. Fotó: MTI (galéria)

A bronzérmet a cseh Barbora Zavadova szerezte meg.

"Azt tudtam, ha Zsuval 200-ig együtt haladok, akkor jó leszek, mert ő az elejét mindig megnyomja - nyilatkozta az MTI-nek Hosszú. - Ráadásul mellen sokat javult, így a végén, a gyorson rá kellett még tennem, és sikerült is jó idővel nyernem. Úgy három másodperccel maradtam el az Európa-csúcsomtól, aminek örülök. Az is igaz azonban, hogy a londoni olimpia előtt ez az Eb-arany nem olyan nagy szó, hiszen sokan nem jöttek el a legjobbak közül, és senki sincs igazán kiélezve még. Vagyis a cím nem sokat jelent, az eredmény viszont jó, már csak azért is, mert nem sokat pihenhettem előtte, így nem vártam magamtól 4:35-ön belüli időt."

Ünnepélyes megnyitó és három magyar érem a debreceni úszó Eb első napján. Fotó: MTI (galéria)

"Az Európa-bajnokság valamilyen szinten megterhelő az olimpiai felkészülés miatt, most nem csúcsformában úszunk, hanem edzésből jöttünk, de a verseny a legjobb edzés, azt szokták mondani. - mondta Jakabos. - Ugyanakkor nagyon örülök annak, hogy két másodpercet javítottam a legjobb időmön."

Eredmények:  
férfiak:  
400 m gyors, Európa-bajnok:  
Paul Biedermann (Németország) 3:47.84 perc  
2. KIS GERGŐ 3:48.09 
3. Samuel Pizzetti (Olaszország) 3:48.66 
...8. RÁKOS PATRIK 3:52.80  

4x100 m gyors váltó, Európa-bajnok:   
Franciaország (Amaury Leveaux, Alain Bernard, Frederick Bousquet,  Jeremy Stravius) 3:13.55 perc  
2. Olaszország (Andrea Rolla, Marco Orsi, Michele Santucci, Filippo  Magnini) 3:14.71 
3. Oroszország (Vitalij Sirnyikov, Oleg Tikobajev, Nyikita  Konovaljov, Vjacseszlav Andrusenko) 3:15.13 
...6. MAGYARORSZÁG (KOZMA DOMINIK, CSEH LÁSZLÓ, BERNEK PÉTER, TAKÁCS  KRISZTIÁN) 3:17.23 - országos csúcs (régi: 3:18.01 perc, 2010.08.09.)  

Ünnepélyes megnyitó és három magyar érem a debreceni úszó Eb első napján. Fotó: MTI (galéria)

nők:  
400 m vegyes, Európa-bajnok:  
HOSSZÚ KATINKA 4:33.76 perc 
2. JAKABOS ZSUZSANNA 4:35.68 
3. Barbora Zavadova (Csehország) 4:38.07  

4x100 m gyors váltó, Európa-bajnok:
Németország (Britta Steffen, Silke Lippok, Lisa Vitting, Daniela  Schreiber) 3:37.98 perc 
2. Svédország (Ida Marko-Varga, Michelle Coleman, Sarah Sjöström,  Gabriella Fagundez) 3:38.40 
3. Olaszország (Alice Mizzau, Federica Pellegrini, Erica Buratto,  Erika Ferraioli) 3:39.84   
4. MAGYARORSZÁG (HOSSZÚ KATINKA, MUTINA ÁGNES, JAKABOS ZSUZSANNA,  VERRASZTÓ EVELYN) 3:41.36
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

London 2012: elárasztották a világhálót az olimpiai fáklyák

Az őrület azt követően indult meg, hogy az egyik ilyen fáklya 153 300 fontért (körülbelül 41 millió… Tovább olvasom