Délmagyar logó

2016. 12. 02. péntek - Melinda, Vivien 1°C | 8°C

Úszópárharc: Cseh nyert 200 m pillangón, az amerikaiak győztek összetettben

Cseh László révén az Egyesült Államok-Európa úszóviadal második napján, szombaton is volt magyar győzelem Atlantában. A hazaiak nagy fölénnyel, 181,5-80,5-re nyerték az összecsapást.
A múlt heti rövidpályás Európa-bajnokságon három számban - köztük éppen 200 m pillangón is - aranyérmes Cseh a nemzetközi szövetség hivatalos időmérőjének honlapja szerint 1:51.18 perccel csapott a célba.

Ugyanebben a versenyben még egy magyar szerepelt eredményesen: Biczó Bence 1:55.26-tal harmadik lett. Kettejük között az amerikai Davis Tarwater végzett a második helyen 1:51.90-nel. Cseh 200 m vegyesen - a pénteken 400-on elért harmadik helye után - másodikként végzett 1:53.31 perces idővel, az amerikaiak sztárúszója, Ryan Lochte (1:52.98) mögött. Gyurta Dániel a 200 m mellben elért ezüstös helyezését követően a verseny zárónapján 100-on is második lett, mégpedig 57.62 mp-cel.

Ugyanúgy az amerikai Brendan Hansen (57.47) került elé, mint egy nappal korábban a hosszabbik távon. A pénteken 400 m vegyesen első Hosszú Katinka szombaton 200-on harmadik lett, 2:07.64-gyel. Itt az amerikai Caitlin Leverenz győzött (2:04.91), akit 400-on a magyar úszó megelőzött.

A férfiak 4x100 méteres gyorsváltójában érdekelt volt Takács Krisztián: az európai válogatott (3:07.98) 76 századdal szorult az amerikai staféta (3:07.22) mögé. Jakabos Zsuzsanna 200 m pillangón (2:06.35) negyedik, Kis Gergő 800 m gyorson (7:48.77) ötödik, Bernek Péter 100 m háton (53.13) ötödik, Verrasztó Evelyn 200 m gyorson (1:57.11) és 200 m vegyesen (2:10.18) hatodik, Takács Krisztián 50 m gyorson (21.90) nyolcadik lett.

Ezt a fajta uszodai párharcot kétévente rendezik meg, s eleinte az Egyesült Államok Ausztráliával vetélkedett a medencében. Ám három alkalom - 2003, 2005 és 2007 - után 2009-ben már amerikai-európai vetélkedés lépett a korábbi párosítás helyébe, ennél fogva idén másodszor csaptak össze a felek ilyen szereposztásban.

A mostani viadalnak a Georgia Tech Aquatic Center 25 méteres medencéje adott otthont.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Mourinho: télen nem igazol senkit a Real Madrid

A januári átigazolási szezonban egyetlen játékos sem érkezik a Real Madrid labdarúgócsapatához, de… Tovább olvasom