Délmagyar logó

2017. 03. 27. hétfő - Hajnalka 2°C | 12°C Még több cikk.

Vizes vb: csoportelső a női vízilabda-válogatott

A csoportzáró mérkőzésen a kazahokat is könnyedén, 18-7-re győzte le a magyar női vízilabda-válogatott.
A brazilok (20-6) és az Európa-bajnoki címvédő olaszok (10-4) után a csoportzáró mérkőzésen a kazahokat is könnyedén, 11 góllal győzte le a magyar női vízilabda-válogatott, amely ezzel magabiztosan nyerte meg négyesét a barcelonai vizes világbajnokságon.

Eredmény (a hazai szövetség honlapjáról):
női vízilabda, 3. forduló, D csoport: Magyarország-Kazahsztán 18-7 (8-1, 4-2, 3-2, 3-2)

A magyar csapat gólszerzői: Bujka 3, Keszthelyi, Illés, Miskolczi, Menczinger, Takács 2-2, Tóth, Antal, Kisteleki, Garda, Szücs 1-1

Merész András szövetségi kapitány csapata úgy vágott neki a mérkőzésnek, ahogy kell: teljes lendülettel, nagy összpontosítással játszottak a lányok az első pillanattól kezdve, aminek hamar meg is lett az eredménye. Igaz, 2-0-nál váratlanul szépített az ellenfél, utána azonban az első negyed végéig már csupa magyar találat született, szám szerint hat, így 8-1-es előnnyel várhatták Takács Orsolyáék a folytatást.

A második nyolc perc szolidabb játékot hozott, s két ízben a kazahok is eredményesek voltak, a különbség azonban ezzel együtt tovább nőtt, a nagyszünetben 12-3-at mutatott az eredményjelző.

A harmadik negyedben sem változott a világbajnoki csoportmérkőzés edzőmeccs jellege, a magyarok erőlködés nélkül szőtték és fejezték is be rendre eredményesen a támadásaikat, tartva a tíz gól körüli differenciát.

A befejező játékrészben Szücs Gabriella preciz távoli bombájának (16-6) az adott plusz jelentőséget, hogy megmozdulása nyomán már valamennyi magyar mezőnyjátékos legalább egy gól gazdájának vallhatta magát. A "slusszpoént" a csapatkapitány Takács látványos ejtése jelentette, ezzel alakult ki a 18-7-es végeredmény. Sikerével a magyar együttes csoportelsőként végzett.

"Elégedettek lehetünk a vb első fázisában mutatott játékunkkal - nyilatkozta a nemzetközi szövetség honlapjának Merész András. - Ma is jól játszottunk, és én nem nevezném edzőmeccsnek a kazahok elleni összecsapást. Mint ahogy következő mérkőzésünk sem lesz annyira könnyű a britekkel, miként azt sokan gondolják. A célunk az, hogy minél messzebbre jussunk ezen a világbajnokságon."

A vb női tornájának négy négyes csoportjából a körmérkőzések csütörtöki zárultával mindegyik továbbjut a nyolcaddöntőbe, ahol az A-B, illetve C-D ágon az elsők a negyedikekkel, a másodikak pedig a harmadikokkal játsszanak a negyeddöntőért. A magyar csapat ellenfele a nyolc közé kerülésért Nagy-Britannia válogatottja lesz szombat este 20.10-től.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A brit kormány 10 millió fontot ad a 2014-es Tour de France rajtjára

A szigetországi nyitány összesen 21 millió fontba kerül, a fennmaradó összeget a városok és a… Tovább olvasom