Filléres élvezet

Azért, mert valakinek nincsen pénze drága, nehezebben beszerezhető anyagokra, nem kell lemondania a kábulatról. Egy egyszerű háztartási bolt is rengeteg lehetőséget tartogat: leggyakrabban ragasztót, öngyújtógázt, hígítót és csavarlazítót szoktak belélegezni, de még ezeken kívül is rengeteg háztartási és ipari termék tartalmaz olyan mérgező toxinokat, melyek a kábult hatást kiváltják. Akadnak persze anyagok, melyeket korlátozottan lehet vásárolni, de az emberek kreativitása a szabályok kijátszásában szinte határtalan. S mivel a törvény szerint ezek az anyagok nem minősülnek kábítószernek (elég problematikus lenne annak minősíteni azokat, erre később még kitérek), a rendőrtől sem kell félni az utcán.

Talán éppen ezért gondolják róla használói, hogy nem annyira veszélyesek, mint az illegális kábítószerek. Ezeket az anyagokat azonban eleve nem emberi fogyasztásra találták ki, gyártásuknál soha nem volt szempont az, hogy ehető legyen vagy a szervezetre pozitív hatást gyakoroljon. Előállításuk célja, hogy a termék erősen ragasszon vagy jól oldja a festéket. Ebben különbözik leginkább a „rendes” kábítószerektől – és ettől annyira veszélyes. Az LSD-t például annak idején gyógyászatilag izolálták és a fő szempont a szervezetre gyakorolt hatás volt. Szintén gyógyszergyártás céljából állították elő heroint a morfium módosításából, jobb fájdalomcsillapító hatása miatt kezdték el gyártani. Csak később derült ki, hogy sokkal nagyobb függőséget okoz, mint a morfium. És még számtalan mai kábítószert eredetileg gyógyszer gyanánt késztettek, ezért alapvető cél volt az emberi szervezetre gyakorolt pozitív hatás. Ez persze nem jelenti, hogy egyáltalán nem egészségkárosítóak, inkább fogalmazzunk úgy, hogy más módon károsak, mint a szerves oldószerek. Elég, ha csak abba gondolunk bele, hogy milyen szigorú munkavédelmi előírások vannak a gyártás során és egyes anyagok ipari felhasználásánál (például maszk, védőkesztyű, védőruha).

Az oldószerek hatásairól hosszan lehetne írni, mert sokféle anyagról van szó, ezért itt most általánosságban a leggyakoribbakról és legkárosabbakról lesz szó. Gyors és súlyos egészségkárosodást vonnak maguk után, a zsírnemű anyagokban gazdag idegsejteteket roncsolják. Használatuktól kárt szenved a tüdő, a máj, a vese és a csontvelő. Más esetekben okozhatnak fulladást, fuldoklást, agyvérzést és akár hirtelen halált is. Közepesen erős, fizikai függőséghez vezethetnek, a tolerancia (orvosi értelemben: az idegen anyagok befogadásának a mértéke a szervezetben) pedig nagyon kicsi. Az elbutulás, a szellemi leépülés jelei elég hamar jelentkeznek a függőknél, ezzel is tovább súlyosbítva az amúgy sem rózsás esélyeiket a társadalomba való beilleszkedésbe.

A jelenség nem újkeletű, hiszen a szocializmus idején is voltak fogyasztói. Legfőképpen az intézetben nevelkedett fiatalok és hajléktalanok éltek az oldószerekkel, olyanok, akik jobb híján használták ezeket kívánt a kábulat eléréséhez. A problémát úgy kezelték, mint a hajléktalanok rétegproblémáját s úgy tettek, ahogy a szegénységgel: beszélni nem lehetett róla, nem foglalkoztak vele. A rendszerváltás környékén jöttek be Magyarországra a „nyugati” kábítószerek, s a nagyobb választék miatt visszaszorult a szipuzás, szinte csak a szegényebb réteg fiataljai és a hajléktalanok használták tovább. Manapság úgy tűnik, reneszánszát éli, ugyanis egyre több felnőttel és sajnos gyerekkel találkozhatunk az utcákon, nejlonzacskóval a kezükben. Különösen a fővárosi parkokban, kissé eldugottabb helyeken lehet látni fiatalokból álló szipus társaságokat, de vidéken is sokhelyütt megtalálhatóak. E sorok írója látott már olyan embert, aki biciklizés közben ragasztóval teli zacskót tartott az arcához.

A társadalom szinte csak akkor foglalkozik velük, ha kéregetnek vagy ha valamilyen bűncselekményt követnek el, pedig ennél lényegesen sokkal többet kellene. Hiszen akkor nagyon megdöbbenünk, mikor azt halljuk, hogy egy idős asszonyt pár száz forintért kiraboltak. Hihetetlen, mert ez számunkra nem sok pénz, alig elég valamire, de adott esetben elegendő az újabb kábulathoz.

Mi lehet a megoldás? Az oldószerek betiltása, ahogy már korábban is írtam, nagyon problematikus lenne, mivel széles körben alkalmazzák azokat mind ipari, mind háztartási és hobbicélokra. Megoldás lehetne, ha más, nem mérgező, ilyen célokra alkalmazható anyagokból gyártanák ezeket a szereket. Annyi biztos, hogy az átállás pénzbe kerülne, s a cégek nem szeretnek kormányrendeletek miatt változtatni a gyártáson. A szipuzás törvényi tiltása és a cselekedet szankcionálása megint csak aggályos, hiszen további társadalmi hátrányokat róna a fogyasztókra a rabosítás és a büntetőeljárás. Laikusként, a kényszerrehabilitáció előírása tűnik a legmegfelelőbbnek, ahogy a marihuánafogyasztás esetében is.

Hasznos lenne, ha a szipuzásra mint egy nagyon rossz társadalmi helyzet indikátorára tekintenénk és felismernénk, hogy a peremlét termeli ki magából ezt a viselkedést, amit ha vissza akarunk szorítani, komplett cselekvési programokkal voltaképpen a „társadalomalattiságot” kell kezelnünk. A magasabb társadalmi státussal rendelkezőknél – mert ilyen is előfordul – a leghatékonyabb a prevenciós programok számának növelése lehetne, továbbá a felvilágosítás mind az iskolákban, mind a szülők körében. Ha az egyén közvetlen környezetében előbb tudatosulna, hogy valaki szipuzik, ha megtanulnánk felismerni a jeleket, még időben segíthetnének a fiatalokon. Ezeknek az embereknek leginkább segítségre és figyelemre van szükségük.

Kovács Lilla