Menni vagy maradni?

Érdekelt, vajon milyen tanácsokat kaphat a témában, aki most sok kortársunkhoz hasonlóan külföldi munkavállaláson gondolkodik. Vajon könnyű lenne az elindulás és a külföldi élet? A kérdés megválaszolásában talán segíthetnek a következő sorok.

A munkaközvetítő

Tucatnyi munkaközvetítőt találtam az interneten, kezdve a nemzetközi cégek magyarországi kirendeltségétől a kis hazai magáncégekig. Sok esetben nem volt telefonszám csak e-mail cím. De az sem volt garancia a sikeres kapcsolatfelvételre, ha szerepelt szám a honlapon, hiszen előfordult, hogy a magát nagy múltú közvetítő cégként hirdető oldalán a megadott három szám mindegyikén az „előfizető nem kapcsolható" szöveg várt. Volt, hogy egyszerűen nem vették fel a telefont. Akadt olyan is, amikor a honlap uniós munkavállalást kínált diákoknak, ám amikor telefonon érdeklődtem, kiderült, a külföldi munkaközvetítést még csak most vették fel a profiljukba és gyakorlatilag még nem tudnak EU-s munkát adni, csupán belföldit.
Amikor épp felvették a telefont és elárultam, hogy egy egyetemi lap nevében érdeklődnék a külföldi munkavállalásról, segítőkészségük még annak a kevésnek is a felére apadt. Az egyik nemzetközi cég recepciósa ugyan megadott két e-mail címet és egy telefonszámot, ahol talán tudnak a kérdéseimre válaszolni, de lelkemre kötötte, hogy nem árulhatom el, hogy az információkat tőle szereztem, mert „ők" nem igazán örülnek, ha ilyenekkel zaklatják őket. Egyébként a megadott telefonszámon az ismerős szlogen várt: „ezen a számon előfizető nem kapcsolható".

Ezek után kellemes meglepetésként ért, mikor a hosszas telefonálgatás után egy kecskeméti illetőségű munkaközvetítő készséggel válaszolt a munkavállalásra vonatkozó kérdéseimre. A segítőkész hölgy elmondta, hogy bár ők főleg vendéglátás területén kínálnak munkát Nagy-Britanniában és Írországban - tehát inkább a szakképzett munkavállalóknak van esélyük -előfordul, hogy egyetemisták is szerencsével járnak. Fontos a legalább középszintű nyelvtudás és - ha diákként jelentkezik az illető munkára - az, hogy legyen tapasztalata a vendéglátásban, ami lehet nyári munka is, mivel elég ritka, hogy a külföldi munkaadó maga vállalja a betanítást. Persze ez is lehetséges, főleg a kisegítő munkáknál. Az ideális jelentkező rugalmas és az alkalmazkodóképessége nagy. Elengedhetetlen, hogy szimpatikus és kedves legyen, hiszen a vendéglátás területén ez nagyon fontos.

Az ideális jelentkező tulajdonságai után a statisztika után érdeklődöm: a munkavállalók nemek és kor szerinti megoszlása, valamint a munkavállalás ideje a téma.
- Talán a férfiak nagyobb számban vállalnak munkát külföldön, mint a nők - magyarázza a hölgy a telefonban. - Ők a bátrabbak, a nők kicsit tartanak attól, hogy idegen országban egyedül munkát vállaljanak, kicsit bizonytalanabbak ilyen szempontból. Előfordul azonban az is, hogy párok keresnek nálunk munkát. Ami a kort illeti, főleg huszonöt és harmincöt év közöttiek jelentkeznek, de persze volt rá példa, hogy fiatalabb vagy épp idősebb, akár egy ötvenéves szeretett volna külföldre menni. Legtöbbször egy évre vállalnak munkát, de van, aki csak félre, hogy megnézze, mennyire tetszik neki a külföldi élet. A két-hároméves kint tartózkodás már ritkább.

Megköszöntem a hallott információkat, és elindultam, hogy megkérdezzem a másik oldalt is, a munkavállalóét, aki egy fejvadász cég segítségével próbált szerencsét a nagyvilágban.

A munkavállaló

- Az a lényeg, hogy a pénzt leperkáld nekik - mesélte Ottó, egy szegedi egyetemista. - Aztán ők vagy találnak jó munkát vagy nem. Ritka, hogy megtalálja neked a bombaállást, inkább olyan kötelességszerűen, a „legyen valami" szintjén keres neked munkát. Én egy budapesti céggel szereztem állást. Náluk két ország közül választhattam: Anglia vagy Írország, mivel európai, angol anyanyelvű országba akartam menni. Angliában éppen akkor nem volt állás. Így kizárásos alapon maradt Írország, ott talált nekem munkát a cég. Az elején odakint még tartottam velük a kapcsolatot, de aztán szerencsére nem...

- Talán nem úgy alakult minden, ahogyan az a tervben szerepelt?

- Semmi sem a terv szerint alakult. Elvileg az új főnöknek kellett várnia a repülőtéren, de nem jött ki. Szerencse, hogy volt kinn egy magyar srác, akinek tudtam a telefonszámát, így nála aludtam, majd hostelben töltöttem pár éjszakát. Miután kijöttek a lakótársaim is és találkoztam a főnökömmel, találtunk lakást, beállt a rend.

- Egyáltalán miért döntöttél úgy, hogy külföldön próbálsz szerencsét?

- Az érettségi mellett szakács a végzettségem, elkezdtem a földrajz szakot a főiskolán. Ez nem nagyon tetszett, ezért úgy döntöttem, inkább szerencsét próbálok külföldön, munkavállalóként. Kint a szakmámban, tehát szakácsként dolgoztam, három helyen is. Végül a honvágy, meg az, hogy mindenképp szerettem volna felsőfokú végzettséget, másfél év után hazahozott. Nagyon hiányzott a családom, barátok, meg persze a jó idő.

- Volt olyan dolog, amit szívesen kihagytál volna az életedből odakint?

- A kezdeti nehézségek. Amikor nem tudtam, mi hogyan lesz, meg amikor kezdett elfogyni az indulótőkém. Nem ismertem a várost és senki emberfiát. Fel kellett építeni egy új kapcsolatrendszert, takarékoskodni az első egy-két fizetésig. Muszáj volt naponta talpalnom a városban, hogy legalább nagyjából megismerjem a helyet, ahol élek... De voltak jó dolgok is persze. Például, amikor a legjobb barátom, Zoli kijött utánam Dublinba. A kudarcok elkerülésére azt tudnám tanácsolni azoknak, akik most akarnak kimenni, hogy mindenképp biztosítsák be magukat anyagilag, nem árt egy-két ismerős sem kint, aki segíthet az elindulásban, főleg most, hogy kezd telítődni a piac.

Akinek bejött

Természetesen akad olyan is, akinek sikerül megtalálnia számításait külföldön. A szegedi származású Zoli (Ottó barátja) már több éve él Dublinban. Őt az internet adta lehetőségek jóvoltából e-interjúra invitáltam.

- Miért pont Írország?

- Azt, hogy egyszer majd külföldre megyek dolgozni, már tizennégy éves korom óta tudtam, mert mindig is vonzott a dolog. És hogy épp Írország lett, annak két oka van: az egyik, hogy már voltam itt három hónapos ösztöndíjjal még középiskolában, a másik pedig Ottó, aki pont úgy döntött, hogy kijön szerencsét próbálni. Így amellett, hogy maradtak még a régi időkből ír ismerőseim is, ott volt ő is, szóval nem volt kérdéses, hogy hova menjek, ha már külföld!

- Úgy tudom, három éve élsz kint. Nem bántad meg, hogy kiköltöztél?

- 2005. július 11-én döntöttem úgy, hogy én is kijövök. Akkor még csak halasztottam a főiskolát, bár tudtam, hogy úgyse fogok visszamenni... Aztán így is lett! Azóta már több mint három éve vagyok idekint és egy percet sem bántam meg! Sőt! Csak kérdezd Ottót, hogy milyen nyomott volt a hangulatom az alatt a két hét alatt, amit „holiday" gyanánt töltöttem otthon nem is olyan rég! Nekem bejött Írország és attól függetlenül, hogy rossz az idő és itt is vannak bőven szürke hétköznapok, már sok minden inkább ide köt, mint haza. Még anno erre figyelmeztetett is az egyik tanárom, hogy ha két-három évre tervezek, akkor számoljak azzal, hogy elszakadok az otthoniaktól, megszűnnek a kapcsolataim, akár tetszik, akár nem. Hát ez így is lett... Engem otthon már a családon kívül csak egy-két jó barát vár igazán.

- És itthonról nem is hiányzik semmi?

- Őszinte leszek. Semmi. Tudod, a három év alatt én is sokat változtam, elengedtem azokat a dolgokat, amelyek ide kötöttek... Így igazából nem találom a helyem már egyáltalán, amikor hazamegyek. Sokat nosztalgiázom régi dolgokon, beugrik egy-két jó kis „feeling", ami anno megvolt, de tudom, hogy annak már vége és jött helyette más... Sokan mondanak ilyenkor olyanokat, hogy hiányzik a túró rudi, a Barátok közt, egy jó kis lecsó stb. Viszont én nem ilyen vagyok. Talán a kaja hiányzik a legjobban. Én otthon nem találtam a helyem sose, még akkor se, amikor még suliba jártam... Idekint megadatott egy olyasfajta szabadság és önállóság, mint amilyen otthon soha. Az ember sokkal szabadabban engedi el a fantáziáját és vág bele bármilyen kalandba, kihívásba, amibe csak akar. Jó érzéssel tekinthet vissza utána, hogy miket hozott össze és ért el úgy, hogy nem állt mellette senki és leginkább csak önmagára számíthatott. Úgy lehetne jellemezni az egészet, hogy itt aztán tényleg a maga ura az ember és azt csinálhat, amit éppen akar, mert nincs lehetetlen!

- Beszéljünk egy kicsit magáról a munkáról. Milyen végzettséggel és munkatapasztalattal vágtál neki Írországnak és mennyire volt nehéz kint állást szerezni?

- Gimnáziumi érettségim, illetve egy OKJ-s külkeres üzletkötő, valamint idegenvezető végzettségem van. Otthon egy külkereskedelmi cégnél dolgoztam nyári gyakorlaton pár hónapig, miután befejeztem az OKJ-s tanfolyamot, utána mentem fel Budapestre főiskolára. Azt hagytam ott Írország miatt.

Nem olyan könnyű stabil munkához jutni. Mondjuk ez attól is függ, mit értünk stabil munkán. Amikor kijöttem, könnyebb volt a munkaszerzés valamivel, mint most, mert akkor még nagyon gyerekcipőben járt a külföldi munkavállalók ideáramlása. Most már nehezebb, mert rengetegen nekivágtak Írországnak és legtöbben maradtak is. A legtöbb munkahelyre már elég sok külföldi bedolgozta magát, azaz már nem akkora a kereslet, mint régebben. Ettől függetlenül még mindig könnyebben lehet munkát találni, mint otthon, bár nagyon meg kell nyomni. Én például annak idején harminc-negyven önéletrajzot küldtem el naponta több helyre és így is csak egy hónap múlva lett fix melóm. A munkahelyeken általában ezután három hónapos próbaidő következik. Most a Bank of Irelandban dolgozom, itt egy éves volt a próbaidő.

- Mi az, ami másképp működik kint, mint itthon? Például milyen az egészségügy színvonala? Vagy a közlekedés?

- Sok minden másképp működik idekint. Úgy jellemezhetném leginkább, hogy minden áttekinthető, egyszerűbb, viszont sok esetben elég „gagyi", például ott a bank! Egy ötéves is tudná kezelni a rendszert, egyáltalán nem bonyolult. A szabályok betartása már más tészta, mert ugyan vannak, de nagyon nehéz betartatni őket, mert a jellemző, „az ügyfélnek van mindig igaza" típusú morállal nem lehet. Viszont ennek megvan a jó oldala is. Ha ügyeket kell intézni, sokkal egyszerűbb és könnyebb, mint otthon. Mindenki segítőkész. Persze, mert ebben az esetben most éppen mi vagyunk az ügyfelek! Az egészségügyről nem tudok sokat. Sokan nyitnak inkább magán-egészségbiztosítást és ha megbetegszenek, magánklinikákban kapnak ellátást. A közegészségügy az írek szerint rossz helyzetben van, lekopogom, még nem voltam olyan helyzetben, hogy ezt megtapasztaltam volna. A közlekedési állapotok elég elkeserítőek, bár nem vezetek, úgy látom, az írek nem tudnak közlekedni! A tömegközlekedés pedig kifejezetten katasztrofális! Van két villamosvonal itt Dublinban, a többi buszjárat mind, amik össze-vissza jönnek és olyan kicsi, eldugott utcácskákon, ahol még a madár se jár.

- Hogy telik egy átlagos napod?

- Egy átlagos napom körülbelül így néz ki: felkelek, elmegyek melóba, útközben bekapok valami kaját. Van napközben egy órás ebédidőm, meg talán még egy kis cigiszünet. A nap végén telefonálok, vagy sms-t küldök, mikor kinek, hogy jó lenne összefutni, átugrani egymáshoz vagy bármi más programot csinálni. Ha nem jön össze, akkor meg intézem a dolgaimat. Van, hogy csak benézek a városba, hogy mi a pálya. Útközben úgyis jelentkezik valaki vagy belebotlok az utcán. Ha meg nincs bulizós kedvem, akkor megyek haza. Olvasok, tévézek, zenét hallgatok. Tehát minden olyat csinálok, amit minden normális ember otthon is. De egyvalamit soha! Nem megyek pubba egyedül inni!

- Nehezebb vagy könnyebb odakint új ismerősöket, barátokat, esetleg szerelmet találni?

- Ismerkedni nagyon jó és mondhatni nem is nehéz idekint! Sokkal közvetlenebbek az emberek. Nem verik össze egymást csak azért, mert egyiküknek más a véleménye. Barátokra jó eséllyel lehet szert tenni. Az én esetemben a baráti társaság főleg magyarokból és külföldiekből áll. Végül is mindannyian egy cipőben járunk, közös a sorsunk. Az írek ugyan közvetlenek és befogadóak, de inkább megmaradnak saját maguk közt. Egyébként meg teljesen eltérő a humoruk is. Teljesen más, ha az ember írek vagy külföldiek közt bulizik. Az utóbbi sokkal belevalóbb, pörgősebb és sokkal jobb a hangulat! Van benne spiritusz! Ami a szerelmi dolgot illeti: zavaros az egész. Még ha meg is ismerkedik két ember, csupa zűr. Senki se tudja, mit akar, miért és hogyan... Bizonytalanság uralkodik az egészen. Sokan inkább a munkájukra és a saját életük, karrierjük építésére koncentrálnak, ami mellet sok esetben nem fér bele egy komoly kapcsolat, bármennyire is szeretné az ember. Így többnyire mindenki csak él a mának, bulizik, „and have fun"!

- Említetted, hogy főleg kinti magyarok tartoznak a baráti körödbe. Hogy látod, mennyire tartanak össze a külföldi magyarok?

- Hosszú lenne mesélni erről! Én, hála az égnek olyanokat ismerek, akik összetartanak, de a rendszeresen szervezett hivatalos „magyar bulikat", ha lehet, kihagyom, mert többnyire ott egymás szidása megy. De voltak érdekes tapasztalataim is arról, hogy miként húzza le vagy vágja át egyik magyar a másikat.

A három különböző álláspont megismerése után is nehéz döntést hozni a kérdésben: érdemes-e külföldön munkát vállalni? És ha úgy gondoljuk, igen, kérjük-e hivatásos munkaközvetítő segítségét vagy magunk vágjunk bele napi több tucat önéletrajz elküldésével? Lehet hatalmas csalódás, de életre szóló pozitív tapasztalat is a vége. Rajtunk áll, megtaláljuk-e a helyünket magyarként a nagyvilágban.

Pető Anikó Éva