Sportfüggőség

Furcsa, de úgy látszik, hogy az embereknek mindenképp szükségük van valamire, amitől függhetnek: ha az egészségtelen szokásoktól van elég erejük távol tartani magukat, akkor keresnek valami egészségeset, amit túlzásba vihetnek. És a sport - főleg a hobbiszintű csapatsport - Magyarországon elég nagy elhivatottságot követel, ezért könnyű átlépni a határt.
Az általános és középiskolákban még adott a lehetőség a rendszeres testmozgásra, sőt aki keres, az még az egyetemen is talál módot az effajta kikapcsolódásra. De ezután? A diplomát követi a nagy semmi. Kétgyermekes édesanyáknak vagy sörpocakos édesapáknak nem rendeznek bajnokságokat, ahhoz pedig elég nagy baráti kör kell, hogy tornatermet béreljünk és kiállítsunk két csapatot. Aki mégis erősen ragaszkodik a mozgás élvezetéhez, az könnyen átesik a ló túloldalára.
A sportfüggőségnek számos kiváltó oka lehet. A már említett csapatsportoknál számolni kell azzal a tényezővel is, hogy az egyén hozzászokik a csoporthoz; egy szó, mint száz: sokkal magányosabbnak érzi magát, ha leáll az edzésekkel. Egy ilyen közösségi faktor elvesztése pedig sokakat megrémít, főleg napjaink individualizált világában.
Szintén civilizációnk cifranyomora a testképzavar, amely több betegség mellett a sportfüggőség kialakulásához is hozzájárulhat. Anorexia nervosa és bulímia - ezekről elég elrettentő képet látunk az iskolai felvilágosító órákon. Emellett viszont minden fórumon a sport jótékony hatásait hangsúlyozzák, amiben persze rengeteg igazság van, ám ennek az éremnek is két oldala van. Akadnak ugyanis olyanok, akik nemcsak egészséges, jó kondíciót szeretnének megszerezni vagy megtartani az edzések által, hanem egyenesen arra törekszenek, hogy az alapvető fizikai adottságaikat megváltoztassák. Az elérhetetlen hajszolása sokaknál fanatikus jellegűvé válik; a képlet ennek megfelelően úgy alakulhat, hogy a testképzavar és a sportszeretet sportfüggőséghez vezethet. Igazán veszélyessé akkor válhat ez, ha sportolónk az ideális alak elérését a mozgás mellett éhezéssel próbálja elősegíteni. Ha az elvesztett energiát nem pótolja, komolyan károsodhat az egészsége.
A sportfüggőséggel kapcsolatban sokszor felmerül egy ingerületátvivő anyag neve, az endorfiné. Mivel havi lapunk nem természettudományi szakkiadvány és jómagam sem vagyok biológus, biokémikus vagy orvos, csak néhány szükséges és alapvető információt közölnék. Az endorfin szó az endogén és morfin kifejezések összevonásával született meg - véleményem szerint már az elnevezés is beszédes. Az endorfint gyakran nevezik boldogsághormonnak vagy a szervezet belső fájdalomcsillapítójának. Ha a testmozgással szeretnénk kapcsolatba hozni: sportolás közben az agy endorfint termel, amely örömérzetet vált ki. De akkor is fontos szerephez jut, ha edzés közben megsérülünk: az endorfinnak köszönhető, hogy mozgás közben nem közvetlenül érezzük meg a fájdalmat, csak később, például az öltözőben. És habár a bevezetőben megemlítettem, hogy a sportfüggőség nem feltétlenül kémiai alapú, azt azért meg kell jegyezni, hogy az emelkedett endorfinszinthez a szervezet hozzászokhat. Így a testmozgással való leállás - akár véglegesen, akár csak egy átmeneti, de hosszabb időszakról van szó - kiválthat néhány mellékhatást. A rosszkedv, feszültség, fokozott fáradékonyság ugyan nem súlyos tünetek, de megkeseríthetik az ember mindennapjait.
Hogy életközelibbé tegyem a vizsgálódást, elbeszélgettem pár sportrajongó, bár nem professzionális szinten sportoló ismerősömmel. Kutatásom a legkevésbé sem nevezhető reprezentatívnak, mivel nem volt elég széleskörű és átfogó, mégis úgy érzem, néhány általánosabb feltételezést nyugodtan leszűrhetünk belőle. A megkérdezettek többségét szülei motiválták a sport elkezdésére és azok, akik már általános iskola alsó tagozatában megismerkedtek a mozgás örömeivel, nagyobb valószínűséggel folytatták az edzést fiatal-, illetve felnőtt korukban. Körülbelül kétharmaduk a továbbtanulás miatt hagyta abba a rendszeres mozgást, de közülük sokan kisebb kihagyás után visszatértek a korábban művelt sporthoz, igaz csökkentett edzésszámban. A maradék valamilyen sérülés miatt állt le. A korábban leírt mellékhatásokat csaknem mindegyikük tapasztalta és kivétel nélkül egyértelműen a mozgás hiányának tulajdonította, hogy lelki állapota negatív irányba mozdult el.
Nem mehetünk el amellett a tény mellett, hogy a sport abbahagyása egybeesett más személyiségformáló eseményekkel, leginkább a felsőfokú tanulmányok megkezdésével, ami valljuk be, önmagában is nagy változás egy fiatal életében. Mégis, a többség leginkább a testmozgás hiányát okolta a rossz kedélyállapotért, mivel szerintük így nem tudták megfelelően levezetni az új élethelyzetekből származó stresszt.
Jóból is megárt a sok - elcsépelt ugyan, de igaz a sportolásra is. A testmozgás egészséges, jótékony hatással van a személyiségfejlődésre, a csapatsport elősegíti a szocializációs folyamatot, mégis a túlzásba vitt edzés során a pozitívumok visszájukra fordulhatnak. Sportolni kell, de csak egészséges határokon belül.

Maléth Ágnes