Szeged és környéke

2011.06.02. 20:43

Ünnepel a gyermekház

Szeged - Egykori szakkörvezetők kiállítása, fényképszoba, játéksziget, gálaműsor szerepel a programok között – nagyszabású rendezvénnyel ünnepli 60. születésnapját a Százszorszép Gyermekház a Kálvária téri intézményben és a Szent István téren.

Bobkó Anna

Hatvan évvel ezelőtt pontosan ezen a napon nyitotta meg kapuit a Kálvária téren a Balázs Béla Úttörőház, a Százszorszép Gyermekház elődje, amelyet 1990-ben már a Kálvin téri épületbe járó gyerekek javaslatára keresztelték át. Születésnapját nagyszabású rendezvénnyel ünnepli az intézmény. A programok helyszíne a gyermekház és a Szent István tér.

– Az első emeleten fényképszobát rendeztünk be: régi és mai fotókat böngészhetnek a látogatók. A földszinten egykori szakkörvezetőink kiállítását nézhetik meg az érdeklődők. Többek között a 102 éves [namelink name="Papp János"] bácsi hajómodelljeit, aki 40 évig vezette a repülő- és hajómodellező szakkört – hallottuk Orbán Hedvigtől, a Százszorszép Gyermekház igazgatójától.

A Százszorszép Gyermekház rendszeresen tart nyílt napot a programjai iránt érdeklődőknek. Archív fotó: Frank Yvette

A Százszorszép Gyermekház rendszeresen tart nyílt napot a programjai iránt érdeklődőknek.
Archív fotó: Frank Yvette

A mai rendezvényre nemcsak az egykori dolgozókat, önkéntes segítőket várják, hanem mindazokat, akik a 60 év alatt százszorszépes szakkörökre jártak. [namelink name="Lékó Péter"] 5 évesen a szegedi gyermekházban kezdte meg sakkpályafutását, rövid időn belül azonban váltania kellett: legyőzte a szakkör vezetőjét. A nemzetközi sakknagymesterrel ma 15 és 16 óra között sakkozhatnak a Szent István téren. De Magyarország szépségkirálynőjével, Babinyecz Tímeával is összefuthatnak a helyszínen – a szegedi lány a Százszorszép Gyermekházban kezdett táncolni.

Gálaműsorral is készülnek a szervezők: az intézményben gyakorló csoportok mutatják be, mit tanultak ebben az évben. Fellépnek többek között a musicalszakkörösök, a színjátszó csoport tagjai és felnőtt csoportok is, mint például a Bartók Béla Női Kar. Rossz idő esetén a gálaműsort a Vedres István Építőipari Szakközépiskola dísztermében rendezik meg.

15 szakkör 1800 négyzetméteren

Hat évtized alatt több tízezer gyermek fordult meg a Százszorszépben, később az ő gyerekeik, sőt az unokáik nőttek fel az intézmény falai között, az ottani szakkörökön, nyári táborokban, ismeretterjesztő vetélkedőkön, a Bakancsos kirándulásokon. Jelenleg 30 csoportnak ad helyet az 1800 négyzetméteres gyermekház. Naponta 5-600 gyermek jár oda. Az épületet rég kinőtték: a pincétől a padlásig minden talpalatnyi helyen szakkörök működnek, még egy korábbi garázsból is foglalkoztatótermet alakítottak ki, de ennyi hely sem elég.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!