Szeged és környéke

2011.07.19. 20:02

Babák a világ minden tájáról

Szeged - A Százszorszép Gyermekház ad otthont annak a kiállításnak, amelyen a világ különböző tájegységeinek babáit ismerhetik meg az érdeklődők: láthatnak tizenhatodik századi fejedelemasszonyt, matrjoskákat, spanyol táncosnőket.

Gyarmati Dorottya

Az intézmény igazgatója, [namelink name="Orbán Hedvig"] elmondta, a közel hatszáz darabból álló kollekciót a szegedi származású, Amerikában élő [namelink name="Fodor Anna"] adományozta a gyermekháznak. Harminc éven keresztül gyűjtötte a különleges babákat. A szeptember végéig látható tárlatot megközelítőleg négyszázan keresik fel naponta – árulta el az igazgató. A kiállításhoz kapcsolódóan rendezték meg tegnap a „baba napot" – a gyermekek játékosan, például totó segítségével ismerkedhettek meg a kiállított darabokkal, amiket már láthatott a közönség tavaly is. – Idén még szebb és érdekesebb programokkal, eseményekkel vártuk a családokat. A jövőben szeretnénk fokozni a babákhoz kapcsolódó díszletek számát, egy valódi „bababirodalmat" akarunk létrehozni – magyarázta Orbán Hedvig. Hozzátette, végső céljuk egy babamúzeum létrehozása, amihez szívesen fogadnak minden felajánlást, ugyanis tovább szeretnék gyarapítani a gyűjteményt.

Fodor Anna gyűjteményét naponta négyszázan keresik fel. Fotó: Schmidt Andrea

Fodor Anna gyűjteményét naponta négyszázan keresik fel.
Fotó: Schmidt Andrea

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!