Szeged és környéke

2013.01.14. 20:12

Kölcsönbringák Szegeden - márciustól óránként 200-ért

Szeged - Magyarországon elsőként Szegeden vehető majd igénybe a citybike, vagyis a város frekventált pontjairól kerékpárok kölcsönözhetők. A tervek szerint márciusra épül ki a rendszer.

Vida-Szűcs Imre

Száz kerékpárral, valamint tizenkét fel- és lerakó ponttal startol a tervek szerint márciusban a Citybike Szeged. Magyarországon elsőként a Tisza-parti megyeszékhelyen érhető el a szolgáltatás, amely a klasszikus értelemben vett kerékpárkölcsönzést és az egész városra kiterjedő alternatív közlekedési megoldást jelent.

A Dél-alföldi Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázatán 45 millió 360 ezer forint támogatást nyert a beruházó Sund Magyarország Kft., a beruházási költség pedig 63 millió forint. A kezdést eredetileg tavaly szeptemberre tűzték ki. A késés oka, hogy a kerékpárokhoz kapcsolódó irányítási rendszer kidolgozása bonyolultabb, mint amire számítottak, ráadásul ilyesmire még nincs magyar példa – tudtuk meg [namelink name="Szabó László"] projektmenedzsertől. Elmondta, Bécs és Barcelona példáját követve alakítják ki Szegeden a szolgáltatást, de megnézték a szerbiai, újvidéki kölcsönzést is.

Londonban így csinálják

Strapabíró megoldások

A külföldi tapasztalatokból kiindulva olyan kerékpárokat gyártanak kifejezetten erre a célra, amelyek jól ellenállnak a rongálásnak és a változó időjárási viszonyoknak. Könnyített váz, hagyományos, „kontrás" fékszerkezet, defekttűrő abroncsok, váltó nélküli megoldás – ezek jellemzik a drótszamarakat, amelyeket speciális rögzítésekkel szerelnek össze, minimalizálva az eltulajdonítás esélyét. Szervizkocsit állítanak munkába a karbantartáshoz, a szerelő napi nyolc órában látja majd el a feladatait.

– Első körben turistákra és az SZTE-n tanuló külföldi hallgatókra számítunk célközönségként. Egyetemi hallgatóknak kedvezményes bérletkonstrukciót szeretnénk kidolgozni. A prototípusokkal készen vagyunk, mindenki arra vár, hogy azt mondjuk: kezdődhet a gyártás – fogalmazott Szabó László. A bringákat egy dorozsmai cég készíti el cseh alapanyagokból.

Szeged frekventált pontjain helyezik el a tárolókat, amelyek a kölcsönözhető kerékpárok fel- és lerakó pontjai. A pontos helyszínekről még egyeztetnek az önkormányzattal. Egy-egy tárolóban átlagosan 8 bicikli lesz. Érintőképernyős konzolokat helyeznek ki, ezek segítségével lehet megkezdeni a bérlési folyamatot. A konzolok online kapcsolatban vannak a központi számítógéppel, hogy tudják, melyik tárolóban hány kerékpár van. A járműveket GPS és GSM jeladóval szerelik fel, így valós időben nyomon követhetik, hogy hol járnak. 24 órás biztonsági szolgálat gondoskodik a lopások megelőzéséről.

A kölcsönzés az interneten történő regisztráció és ügyfél-azonosítás útján vagy a Citybike-irodában, illetve annak együttműködő partnereinél lehetséges. Megkezdett óránként 200 forint a bérlés, de naponta legfeljebb 800 forint. Bankkártyával, mobil fizetéssel is kiegyenlíthető a kölcsönzés díja.

Kölcsönbringák Szegeden - márciustól óránként 200-ért. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


* * *

Brüsszeli megoldás

Kollégánk, Garai Szakács László, 2011 novemberében Brüsszelben a következőket tapasztalta a bérelhető kerékpárokkal kapcsolatban –
erről blogján is beszámolt:

Bérelhető kerékpárok Brüsszelben a Troon metrómegállónál a Rue de Luxembourgon. Népszerűek. Fotók: Garai Szakács László

Bérelhető kerékpárok Brüsszelben a Troon metrómegállónál a Rue de Luxembourgon. Népszerűek. Fotók: Garai Szakács László
A belga fővárosban "napi, heti és éves tarifa van. Bankszámla nélkül nem tudsz bérelni biciklit, ez azért kell, mert 150 eurós kaucióval beterhelik a számládat, hogy ne jusson eszedbe ellopni a kerékpárt. Napi, heti és éves jegy van, 1,5, 5 és 30 euró a tarifa. Napi és hetijegy esetén papírcédulát kapunk, ami egy kódsor van, azt kell bepötyögni a „lakatnál". Ha az éves tarifát fizetjük, akkor egy csodaszép plasztikkártyát kapunk, Csabi rá is mutat szépen, azt elég a lakat melletti mágneses érintkezőhöz tenni, és máris old a zár. Fél óráig ingyenes a használat, azaz a tarifán felül nem kell fizetni, utána fél óránként 50 centet von le a bankszámláról a rendszer. Csaba bevallása szerint fél órán túl a legritkább esetben használják a bicikliket. A potyázást pedig, azaz, hogy a 29. percben gyorsan leparkolunk a bringával, majd újra felvesszük, egy negyed órás időzár nehezíti."

Bátyi Csaba és az egész évre érvényes kerékpárbérlete

Bátyi Csaba és az egész évre érvényes kerékpárbérlete

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!