Szeged és környéke

2013.03.13. 19:44

Bánk bán a kisszínházban

Szeged - Katona József Bánk bánját legutóbb 44 éve játszotta a Szegedi Nemzeti Színház, amelynek társulata március 15-én, péntek este 7 órától Bodolay Géza rendezésében, az erdélyi vendégművész, Nagy Csongor Zsolt címszereplésével mutatja be nemzeti drámánkat a kisszínházban.

Munkatársunktól

– Négy évvel ezelőtt Szatmárnémetiben dolgoztunk együtt Bodolay Gézával, aki A bohóc című darabot rendezte. Akkor mondta, hogy egyszer majd megcsinálja velem a Bánk bánt. Most jött el az az egyszer. A magyar drámairodalom egyik legnagyobb szerepét eljátszani szép és nehéz feladat, óriási kihívás. Nagy megtiszteltetés is, ráadásul ez az első vendégszereplésem Magyarországon. Bevallom, rendesen megküzdöttem Bánkkal, remélem, sikerrel. Szeretem játszani, talán ilyen súlyú feladatom még nem is volt, legfeljebb László király szerepét mérhetném hozzá Páskándi Géza László, szent király című darabjában, amelyet nyolc éve játszottam. Ez a produkció most valami hasonló élményt jelent számomra – fogalmaz a Bánk bánként bemutatkozó [namelink name="Nagy Csongor Zsolt"]. A Sepsiszentgyörgyről indult 37 éves színész 1998-ban a Marosvásárhelyi Színművészeti Egyetemen diplomázott, 13 éven át a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának meghatározó tagja volt. Évekig a szatmárnémeti City Rádió reggeli műsorát is vezette.

Újra Bánk bán a szegedi színházban. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)


– Bár Bodolay Géza meghúzta a Bánk bánt, megtartotta a jambikus verselést. Érdekes volt már a próbák kezdetén megtapasztalni, hogy mennyire aktuális ez a dráma. Olyan problémákat feszeget, amelyek ma is fontosak. Többször megálltunk próba közben, elolvastuk Katona eredeti instrukcióit is, ami hasznosnak bizonyult. Szatmárnémetiben egy „ősbölény" kollégával, Czintos Józseffel beszélgettem a szerepről, aki játszotta Bánk bánt. Mielőtt eljöttem Szegedre, ellátott hasznos tanácsokkal – mondja Nagy Csongor Zsolt, aki izgalommal várta a találkozást a szegedi társulattal.
– A kollégáktól sok impulzust kaptam. Szatmárnémetiben mi mostohább körülmények között csinálunk színházat, régóta felújításra vár az épületünk. Négy éve bemutattuk a Mindhalálig Beatles című darabot, amelynek később a koncertváltozatát is megcsináltuk kollégáimmal. Ezzel járunk turnézni, valamint egy gyerekeknek szóló zenés, verses műsort is összeállítottunk Kovács András Ferenc költeményeiből.

Újra Bánk bán a szegedi színházban. Fotó: Schmidt Andrea (képgaléria)


A pénteki premieren Melinda szerepében tér vissza [namelink name="Gidró Katalin"], aki kislánya, [namelink name="Bodolay Anna"] megszületése óta először lép színpadra. A produkciót a büszke édesapa, [namelink name="Bodolay Géza"] rendezte. (A családot a próba szünetében [namelink name="Veréb Simon"] kapta lencsevégre. Képünkön) Gertrudis királyné szerepében Szabó Gabit, Ottóként Barnák Lászlót, Mikhál bánként Kárász Zénót, Petur szerepében Pataki Ferencet, Biberachként Sorbán Csabát, Tiborcként Jakab Tamást láthatja a publikum.

Színháztörténet
Katona József (1791–1830) Bánk bánja az Erdélyi Múzeum pályázatára íródott 1815-ben. Végleges változata 1819-re készült el, nyomtatásban 1820-ban jelent meg. Katona életében a cenzúra miatt nem játszották a darabot, ősbemutatójára csak 1833 februárjában került sor Kassán. Az 1830-as években Kolozsvárott, Budán, Debrecenben tűnt fel a színházak műsorán, majd 1839. március 23-án játszották el a Nemzeti Színházban. 1848. március 15-én ez a darab szerepelt a Nemzeti Színház műsorán. A szabadságharc után sokáig nem játszhatták, 1858-tól már folyamatosan szerepelt a magyar színházak színpadán. A Szegedi Nemzeti Színház legutóbb 1969. október 11-én mutatta be Bozóky István rendezésében, a címszerepet Szabó Kálmán, Melindát Demjén Gyöngyvér, Gertrudis királynét Bartha Mária alakította.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!