Szeged és környéke

2013.06.25. 21:48

Megszűnik a művelődési ház Ásotthalmon

Ásotthalom - Csütörtökön 14 órakor tartja következő ülését a község képviselő-testülete.

Munkatársunktól

Napirenden szerepel egyebek mellett a volt Őzike presszó bérlőjéről szóló döntés; két pályázó jelentkezett, aki szeretné működtetni a vendéglátóhelyet. Jelenleg üres, az előző bérlővel az önkormányzat felmondta a szerződést, mert nem fizetett. A Bartók Béla utca 31. szám alatti volt óvodaépületre, ahol most bioélelmiszer-feldolgozó működik, egy jelentkező van, a jelenlegi bérlő. A védőnői szolgálat korábbi telephelyének bérleti jogára nincs pályázó, az épületben állatorvosi rendelő működik tovább.

Szeptembertől összevonja az önkormányzat Általános Művelődési Központ (ÁMK) néven az eddigi művelődési ház és könyvtár irányítása alá az óvodát, a kissori és gátsori közösségi házat, a sportcsarnokot, valamint az ifjúsági házat. Az új intézmény igazgatói posztjára pályázatot írnak ki, amelyre augusztus 31-éig lehet jelentkezni. Az óvodavezetői pályázat eredménytelenül zárult, egyetlen jelentkező volt, de ő nem felelt meg a kiírásnak. Új pályázatot nem írnak ki, hanem az ÁMK új igazgatója nevezi majd ki az intézmény vezetőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!