Szeged és környéke

2013.08.18. 23:22

Továbbra sincs citybike Szegeden

Szeged - Két és fél hónapja semmit sem hallani a többször beharangozott szegedi közbringaprogramról. A nyilvánosan kölcsönözhető kerékpárokat még nem látni, az uniós támogatást már kifizették. A projektmenedzser szerint a késést informatikai problémák okozzák.

Segesvári Csaba

Júniusra ígérték a CityBike Szeged – a nyilvánosan kölcsönözhető kerékpárok – indulását, két és fél hónapja viszont semmit sem hallani a 45 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló projektről.

Lassan egy éve késik

Magyarországon elsőként Szegeden vehető majd igénybe a citybike, vagyis a város frekventált pontjairól kerékpárok kölcsönözhetők. A Dél-alföldi Regionális Operatív Programhoz benyújtott pályázaton 45 millió 360 ezer forint támogatást nyert a beruházó Sund Magyarország Kft., a beruházási költség pedig 63 millió forint. A projekt megvalósítását eredetileg tavaly szeptemberre tűzték ki. A késés oka, hogy a kerékpárokhoz kapcsolódó irányítási rendszer kidolgozása bonyolultabb, mint amire számítottak – írtuk idén januárban. Akkor márciusra datálták a kezdést. Május végén arról szóltak a hírek, hogy júniusban indul a citybike.

– Csúszásban vagyunk. Engem is hívtak már, hogy mi a helyzet a projekttel. A kerékpárokat megvásároltuk, az informatikai rendszer összehangolása jelenleg is folyik – reagált a projektmenedzser. [namelink name="Szabó László"] lapunknak elmondta, mivel kereskedelmi forgalomban nem kapható rendszert fejlesztenek, a mobil fizetéshez kapcsolódó megoldások integrálása rengeteg időt visz el. – Próbáljuk összehangolni a kerékpárt, az elektronikai rendszert és az irányítást, hogy az jól és stabilan működjön. Szeretném, ha egy hónapon belül elindulhatna a program – tette hozzá. – Nemcsak Szegeden, Budapesten is nehezen épül ez a rendszer. Nincsenek kész megoldások, mindent magunk fejlesztünk. Mivel nemcsak a turistákra számítunk, hanem a diákokra is, ilyen szempontból az őszi indulás nem okoz gondot. A kerékpárokat már megvásároltuk – mondta Szabó László.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség július 26-án kifizette a szegedi kölcsönözhetőkerékpár-rendszerre szánt 45 millió forint uniós támogatás utolsó részletét is, a projekt már zárás alatt áll. – Nem terveztünk ennyi csúszást. Viszont a működést sem tudjuk modellezni, például a különböző mobil fizetési rendszerek miatt – tette hozzá Szabó László.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!