Szeged és környéke

2013.08.05. 23:37

Vádat emeltek a postarabló ellen

Szeged - Fegyveresen, közfeladatot ellátó személy sérelmére elkövetett rablás miatt emelt vádat a Csongrád Megyei Főügyészség a hódmezővásárhelyi N. Sándor ellen, aki – ahogy megírtuk – június 28-án egy robbanóanyag-utánzattal rabolta ki a Olajbányász téri postát Szegeden.

Munkatársunktól

A 44 éves férfi zsákmánya 1,3 millió forint volt, amellyel elmenekült. A férfi ellen országos elfogatóparancsot adott ki a rendőrség – egy siófoki bevásárlóközpont parkolójában fogták el. A vádemelés egy hónappal az elfogás után történt.

– Az okozott kárból 210 ezer forint térült meg. Bár a férfi a rablást az új büntető törvénykönyv hatályba lépése előtt három nappal követte el, az új Btk. szerint emeltünk ellene vádat. Ez a bűncselekmény a régi Btk. szerint 10 évtől 15 évig, az új Btk. szerint 5 évtől 15 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő – mondta [namelink name="Szanka Ferenc"] ügyészségi szóvivő. A büntető törvénykönyvben ugyanis benne van, hogy az elkövetéskor és a elbíráláskor érvényben lévő rendelkezéseket kell figyelembe venni, s a kedvezőbb büntetési tételt kell alkalmazni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!