Szeged és környéke

2014.02.25. 20:00

100 éves hallgató, évzáró a népfőiskolán

A paksi atomhulladék sorsa, a digitális televíziózás és a 2014. évi őstermelői adózás is szerepelt a zsombói Wesselényi Népfőiskola tananyagában. A záróünnepélyen minden hallgató átment a vizsgán, és köszöntötték Jenei Gábort, az idén 100 éves tiszteletbeli főiskolást.

Bakos András

37 előadás hangzott el tavaly november óta a zsombói Wesselényi Népfőiskola 32. tanévében. A hallgatók helybeliek, akik közül jó néhányan gyerekként ugyanabban a tanyai iskolaépületben tanultak írni-olvasni, ahol most is tartják óráikat. Az előadók zömmel szegedi egyetemi tanárok, kutatók, az orvosok mellett jogász, közgazdász, antropológus, régész és történész is részt vesz a tudományos ismeretterjesztésben. A szombati évzáró ünnepélyen, a zsombói művelődési házban, miután mindenki elfogyasztotta a regisztrációs asztalnál kapott pohár pálinkát, [namelink name="Sipos Mihály"], az ország bizonyára legrégebb óta hivatalban lévő rektora mindegyik előadást összefoglalta másfél-két percben.

Tehát ezen a télen szó esett többek között az emberi fülben lévő egyensúlyszervről, a digitális televíziózásról, [namelink name="Simai Mihály"] költészetéről, a paksi radioaktív hulladékról, Jézus Krisztus haláláról orvosi szemmel, a jegybank és a vitaminok hasznáról. A tetoválás történelme, eltüntetésének módja, az agyhalott asszony által szült egészséges csecsemő sorsa, a sírokban talált csontvázak meghatározása, a 2014. évi őstermelői adózás és az idei országgyűlési választás menete is szerepelt a tananyagban. A rektor beszámolóját a Borostyán Dalkör műsora, majd a marhapörköltes bogrács mellől elhívott [namelink name="Pancza István"] beszámolója egészítette ki. Az egykori kisgazda képviselő fehér kötényben maga sűrítette össze télen tartott vetített képes művészettörténeti előadásait. A Wesselényi Népfőiskola egyik alapítója, lapunk munkatársa, Horváth Dezső esszét olvasott föl arról, hogy egyre nehezebb, mégis muszáj kitartani a hiteles tudomány mellett, mert az ezoterikus, misztikus tanokról, amelyek főleg a gyógyításban és a magyarság eredetének kutatásában hódítanak, gyakran kiderül, hogy „szélhámiák". Rohamuknak sok ismeretterjesztő társulat esik áldozatul.

Az oktatók az évzárón egyöntetűen megszavazták, hogy a hallgatók felsőbb osztályba léphetnek – például oda, ahova [namelink name="Jenei Gábor"], aki gyerekként még látta Klebelsberg Kunót. Az idén 100. esztendejét töltő, ma már nem aktív, tiszteletbeli népfőiskolást köszöntötte az évzárón a hallgatók, oktatók közössége.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!