Szeged és környéke

2014.02.20. 12:12

Díjazták az idő kreatív fotósait

Szeged – Egyedüli vidéki kezdeményezésként szegedieket ismertek el a Highlights of Hungary versenyében, a hazai kreatív formációk megmérettetésén.

Kiss Tímea

[namelink name="Guba Gergő"] és társai olyan mezőnyben értek el harmadik helyezést, amelyben az On The Spot című műsor készítői győzedelmeskedtek, de ringbe szállt a Punnany Massif is.

A bronzérmes felvétel (Nagyítható!)

A bronzérmes felvétel. Képkocka egy mozgó képeslapból, avagy az Apáthy utca a szegedi dóm tornyából. Fotó: A Szeged Time Lapse csapata (Nagyítható!)
– Nem volt előjele, így csodálkoztunk, hogy bekerültünk a mezőnybe Szeged Time Lapse 2013 nevű mozgó projektünkkel. Ugyan nem annyira művészi teljesítmény volt elkészíteni a videóként megtekinthető végeredményt, mint kreatív feladat – fogalmazott Guba Gergő.

A díj

A díj
A szegedi filmkészítőnek azonban nem ez az első hasonló munkája, 2012-ben már lencsevégre kapták a várost. – Itt élünk, így evidens volt, hogy a városról szóljon " target=_blank>a Szeged Time Lapse 2012, és a 2013-as része is. Amikor megismertem a technikát, csak ki szerettem volna próbálni. A munka során pedig összegyűlt egy kreatív csapat, így közösen készítettük a videót – beszélt a siker előzményeiről a filmes, akit nem csoda, hogy megihletett a műfaj. A Time Lapse-fotózás ugyanis megmutatja azt, amit alig érzékelünk, a képkockákat pörgetve például nyomon követhetjük egy virág kinyílását vagy a nap égi vándorlását. Röviden: a Szeged Time Lapse csapata lencsevégre kapta a város felett múló időt.

A díjnyertes munka

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!