Szeged és környéke

2014.02.18. 21:07

Tizennégy éve gyúrják a vasat Ásotthalmon

Ásotthalom - Közel tizennégy éve működik konditerem Ásotthalmon. A településen az egykori súlyemelő, testépítő és erőemelő, Szécsi József Tibor üzemelteti a termet. A kisteleki és mórahalmi járás tizenhat települése közül hat helyen lehet gyúrni a vasat. <br>

Arany T. János

– Nem kell szegedi színvonalra gondolni – szabadkozott az ásotthalmi [namelink name="Szécsi József Tibor"], miközben körbevezetett a helyi Tölgy Fitness Sportegyesület által működtetett konditermen. A helyiség közepén kis fatüzelésű kályha melegít.

– 2000 óta különböző formában működött konditerem a településen. Október óta várjuk ide, a Béke utcába a vendégeket. Negyven-ötven állandó látogatónk van a 14 éves általános iskolásoktól a középkorúakig – mondta a sportegyesület vezetője. A helyi Bedő Albert Középiskola, Erdészeti Szakiskola és Kollégium tanára korábban súlyemelő volt, majd testépítéssel és erőemeléssel is foglalkozott.

Tizennégy éve gyúrják a vasat Ásotthalmon. Fotó: Karnok Csaba (galéria)


A Béke utcai, 160 négyzetméteres konditeremben két helyiségben tárcsás súlyok és súlyzók mellett közel 40 gép várja az izmosodni vágyókat.

A járás tizenhat települése közül Ásotthalom mellett Balástyán, Kisteleken, Ópusztaszeren, Bordányban és Mórahalmon lehet gyúrni a vasat.

Mórahalmon a Szent Erzsébet Gyógyfürdő területén a különféle erőnléti gépek mellett szobakerékpár, elliptikus tréner, mini stepper is megtalálható az edzőteremben.

– 2011 óta a faluházban működik konditerem, amelynek a használata ingyenes. Az ifjúsági önkormányzat tagjai minden évben összegyűjtik a fém- és papírhulladékot. Három évvel ezelőtt ebből a pénzből valósult meg a fejlesztés. Az alapfelszerelések között futópad, különböző gépek és súlyzók állnak rendelkezésre. A helyiek szép számmal látogatják a helyiséget – tudtuk meg Kiss-Patik Pétertől, Bordány alpolgármesterétől.
Azokon a településeken sem kell lemondani a mozgás öröméről, ahol nincs konditerem. Üllésen például, mint az egy plakátról kiderült, a Déryné Kulturális Központban lehet égetni a zsírt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!