Szeged és környéke

2014.03.19. 23:00

Megvédi magát a mentős, ha kell

Egyre több atrocitás éri a mentőket Magyarországon, a dél-alföldi régióban is. A Szegedi Rendészeti Szakközépiskola a támadások megelőzésére és kivédésére szervezett önvédelmi képzést az ápolóknak.

Kiss Gábor Gergő

„Hagyjad békén a feleségemet! Tűnjetek innen!" – támadt rá egy késsel [namelink name="Rónai Emil"] alezredes egy mentőápolóra a Szegedi Rendészeti Szakközépiskola tornatermében. A fiatalember a szúrást a táskájával hárította el, majd elmenekült. – Ha megmarad az életed, megmarad a fizetésed is, abból majd tudsz venni új táskát – magyarázta Rónai.

Az alezredes kollégáival az intézmény csarnokában és szituációs szobájában önvédelmi technikákra oktatta az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének ápolóit. Többek között a biztonságos távolságtartást, a fogásokból való kiszabadulást, a földreviteli technikát, leszorításokat, a segítségre szoruló megközelítését és átvizsgálását, egy adott helyiségbe való belépést és annak átvizsgálását sajátították el néhány óra alatt az ápolók.

Azt is megtanulhatták a mentők, hogyan hárítsanak el egy baseballütős támadást egy székkel. Fotó: Schmidt Andrea

Azt is megtanulhatták a mentők, hogyan hárítsanak el egy baseballütős támadást egy székkel. Fotó: Schmidt Andrea
Alig egy hónapja írtuk lapunkban, hogy a dél-alföldi régióban idén már háromszor támadtak részeg vagy begyógyszerezett emberek a segítségükre siető mentőkre. Tavaly tízszer, tavalyelőtt tizenegyszer érte fizikai atrocitás őket. [namelink name="Zentay Attila"], az Országos Mentőszolgálat Dél-alföldi Regionális Mentőszervezetének orvos igazgatója akkor úgy nyilatkozott, egyre gyakoribb, hogy az ellátandó tudata élvezeti szerek miatt módosult, és ilyenkor nagyon gyakori az agresszió a páciens részéről. – Sokszor fenyegetnek bennünket, de jó kommunikációval meg lehet előzni a támadások egy részét. Sajnos a mentők nem kapnak ilyen jellegű képzést, önvédelmet sem tanulnak – mondta.

– Ezzel a magyar rendészeti képzésben eddig egyedülálló kezdeményezéssel szeretnénk a mentők ellen irányuló támadásokat megelőzni, illetve megtanítani őket a kezelésükre, akár önvédelmi fogások alkalmazásával is. Néhány héten belül harmadszor tartjuk ezt a képzést: az előző foglalkozásokról a mentősök elismerően nyilatkoztak, hasznosnak, a gyakorlatban alkalmazhatónak tartják az átadott ismereteket – mondta [namelink name="Kozma András"] rendőr őrnagy.

A késsel támadós jelenet modellezésén kívül a rendőrök azt is megtanították a mentőknek, hogyan hárítsanak el egy baseballütős támadást egy székkel, amelyet a legtöbb lakásban gyorsan fel tudnak kapni. A szakközépiskola szituációs szobájának „kocsmájában" egy zavart, ellenkező, részeg férfi minél gyorsabb hatástalanítását sajátíthatták el. A részeget az egyik ápoló alakította megdöbbentő hitelességgel. – Nagyon sok ilyen helyzetbe futunk bele, nem volt nehéz felidézni az emlékeket – magyarázta a fiatalember, akinek kezét az asztalra szorították, hátrafeszítették, hogy még véletlenül se tudjon rátámadni a neki segíteni akarókra.

Aki munkáját végző mentőre támad, az közfeladatot ellátó személy elleni erőszakot követ el, ami egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!