2015.01.09. 19:48
Családjukért aggódtak a frontra került szegedi katonák
Történelem - Az első világháború kitörését még lelkesen fogadták a szegediek, a sorozások és mozgósítások azonban hamar megmutatták, hosszú távon mire készülhetnek a városban élők. Az árak hamar elszabadultak, a kenyérkeresőt elvesztő családok pedig egyre nehezebb helyzetbe kerültek.
Az első világháború 1914. július 28-i kirobbanása egy csapásra megváltoztatta a szegediek életét. A sorozások miatt tömegével kerültek bajba azok az egyébként is nehéz sorsú családok, ahol a családfő katonai behívója jelentette az utolsó cseppet a pohárban. A város vezetése viszonylag gyorsan reagált a problémára, az aggodalom – a fronton lévők és az itthon maradtak részéről – azonban a háború végéig kitartott.
Rohamosan drágultak az élelmiszerek
A katonaság a szegedi malmokban lévő lisztet szinte már a háború másnapján lefoglalta, hogy azokat a hadsereg élelmezésére fordítsa, ráadásul a sütőmesterek és a munkások nagyjából felét katonai szolgálatra hívták. A háború hírére a boltokban azonnal drágulni kezdtek az élelmiszerek, így félő volt, hogy a szegediek hamarosan már nem vagy csak nagyon drágán juthatnak hozzá ezekhez. A városvezetés végül arra kérte a katonaságot, 1000 métermázsa lisztet hagyjanak Szegeden, engedjék, hogy az a lakosságé legyen.
Tovább nehezítette a szegediek élelmiszer-ellátását, hogy a szállítás is egyre kérdésesebbé vált. A korabeli beszámolók szerint a vasúti teherszállítást a katonaságnak kellett átengedni, a közúti pedig azért akadozott, mert a lovakat és a fogatokat is hadrendbe állították. A liszten kívül éppen ezért a tejellátás is veszélybe került, az akkori városvezetés meglátása szerint pedig egy általános mozgósítás tovább rontaná a helyzetet – ami nem sokkal később be is következett.
Hírek otthonról 1916-ból. Amikor a tábori posta megérkezik Isonzóhoz. Fotó: Nagy György János
Szegedre bízták a gyerekeket
A város igyekezett úrrá lenni az elszabaduló árakon: 1914 augusztusában többheti összehasonlítás után megnézték, milyen ütemben drágultak az árak Szegeden, de akkor még úgy tűnt, az indokolt mértékénél nem jobban. A sóhivatal azonban már figyelmeztette a lakosságot, hogy ők nem emelték a só árát, így ha valaki a szokásosnál drágábban adja, azt jelenteni kell a hivatalban. Később maximalizálni kellett az árakat, központilag pedig a legszegényebbek védelmére pénzügyi moratóriumot hirdettek, ám sokan emögé bújva igyekeztek kikerülni egy-egy árucikk kifizetését.
A családokat érő gazdasági csapáson kívül egy másik igen jelentős problémát okozott, hogy a katonák féltek: gyermekeik árván maradhatnak, vagy az itthoniak nem fogják tudni felnevelni őket. Kezdettől egyre többen akarták elhelyezni gyermeküket a fiatalkorúak szegedi felügyelő hatóságánál. Az egykor a Dugonics tér 13. szám alatt található hatóság a Móra Ferenc által szerkesztett Szegedi Naplón keresztül arra kérte a családapákat: ha igénybe akarják venni a szolgáltatást, jelentsék azt be már jó előre, illetve azt is, hogy a gyermeket addig hol helyezték el.
A város hirdetményeken hívta fel a szegediek figyelmét az élelemre vonatkozó előírásokra. „Értesítem a város közönségét, hogy [...] 1916. évi január hó 23 napjától kezdve tengerit kizárólag csak a közszükségleti célokra való bevásárlással megbízott Haditermény Részvénytársaság, illetőleg a társaság részére annak bizományosai vásárolhatnak. [...] Aki tengerit a fenti rendelkezések ellenére vásárol, árusit, vagy a rendelet ellenére egyébként forgalomba hoz, az amennyiben cselekménye súlyosabb büntető rendelkezés alá nem esik, kihágást követ el és 2 hónapig terjedő elzárással, és 2000 koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetik. Arra a készletre, amelynek tekintetében a kihágást elkövették, a rendőri büntető eljárás során elkobzásnak van helye; az elkobzott készlet értékének 1/5-e a feljelentőt illeti, többi része a felmerült költségeknek levonásával a rokkant katonák segélyalapja javára fordíttatik."
Nehéz helyzetben is adakoztak a szegediek
A háború kitörésétől kezdve számtalan gyűjtés indult Szegeden, hogy a sorozásban érintett családokat segítsék – igaz, az adományok a háború előrehaladtával egyre szerényebbek lettek. Dr. Somogyi Szilveszter főkapitány – a város későbbi polgármestere – a pénzintézeteket és a tehetőseket adakozásra szólította fel, a szegedi jótékony nőegylet elnökeit pedig arra kérte, vegyék ki a részüket a családfenntartó nélküli családok megsegítésében. Folyamatossá váltak az adományozások, így 1914 karácsonyán már 500 szegény gyermeknek biztosítottak ruhát és élelmiszert.
A fronton lévőknek is egyre több gyűjtés indult: elsősorban téliruha-adományokat vártak. A szegedi iskolák leánynövendékei folyamatosan varrtak, a szükséges pamut beszerzéséhez a város, valamint a lakosság adta a pénzt. A Teleky, a Hét vezér utcai és a Petőfi Sándor sugárúti napközi otthon folyamatosan fogadta az adományokat. Így a háború elején a frontra bőségesen jutott zsebkendő, szalvéta, tányér, ruha, élelmiszer és szalmazsák. A harcok előrehaladtával egyre nehezebb helyzetbe kerültek a szegediek, így elsősorban pénzt és élelmiszert adományoztak, de az összefogás a háború végéig kitartott.
Az első világháborús mindennapokról számtalan dokumentumot őriz a Somogyi-könyvtár helyismereti gyűjteménye. „...szeretném leírni szívem szándékát, de erre toll, s papír nem elég, nem tudom eléggé kifejezni magamat, mert a fedezékben oly fene nagy hideg van..." – írta haza sándorfalvi családjának Czirok János 1916. február 23-án. Egy másik katonának azt írja párja, Bedő Erzsike: „...szeretett Kedvesem, tudatom, hogy soraid megkaptam, és itt küldöm ezt a kis hazait, de ne haragudj, hogy többet nem küldök..." (A harctéri fényképet Hegyi Endre vásárhelyi gyűjtő biztosította. Elérhetősége: 220-976, 30/968-3834)
