Szeged és környéke

2015.03.31. 22:54

640 milliós jelzáloghitel van a Kass Szállón

Csongrád megye - Megnéztük a Quaestorhoz tartozó szegedi Kass Szálló tulajdoni lapját, mely szerint a 200-250 millió forintot érő épület nincs bűnügyi zár alatt, és több mint 600 milliós jelzáloggal terhelték meg.

Arany T. János-Fekete Klára

 A közönségért dolgoznak

– Minden erőnkkel azon dolgozunk, hogy kiszolgáljuk a közönséget. Egyelőre nem tudjuk, hogyan érint minket a Quaestor-ügy. Hamarosan felújítjuk és megnyitjuk a teraszt – mondta [namelink name="Gálosi Gyula"]. A Régi Hungáriát bérlő cég egyik tulajdonosa üzleti titokra hivatkozva nem árulta el, kivel és mennyi időre kötött bérleti szerződést.

A szállodaként nyilvántartott, 1799 négyzetméteres telken lévő Dózsa György út 3. alatti műemlék épület tulajdonosa 2008 óta a Régi Hungária Ingatlanhasznosító Kft., amely a Quaestor-csoport egyik tagja.

A gazdasági társaság projektcégként alakult meg 7 évvel ezelőtt. Több mint 2 milliárd forintból, 600 millió forintos uniós forrás segítségével szerette volna Régi Hungária néven, négycsillagos hotelként megnyitni az 1976-ban bezárt szállodát. A munkák nem kezdődtek el, az uniós pénzre a támogatási szerződést sem kötötték meg.

Tegnap megnéztük a Kass Szálló tulajdoni lapját a földhivatalban. Arra voltunk kíváncsiak, vajon a Quaestor-botrányban a szegedi vagyontárgyat is zárolták-e a többi 30-40 ingatlannal együtt. A tulajdoni lapon azonban nincs széljegy. Kiderült viszont, hogy 2008-ban az azóta felszámolás alatt álló Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet adott 340 millió forintos kölcsönt a Quaestornak, a hitel fedezete a szegedi szálloda volt.

2009-ben pedig a Pilisvörösvár és Vidéke Takarékszövetkezet jegyeztetett be 300 millió forintos jelzáloghitelt a tulajdoni lapra. Ennél az ügyletnél „egyetemlegesen" egy pécsi Quaestor-ingatlant is megterheltek, amelyiknek nem ismert az értéke. Láttunk még egy lejárt vételi jogot is 2005-ből, a jogosult a szintén felszámolás alatt álló Soltvadkert és Vidéke Takarékszövetkezet. Ez azt jelentheti, hogy a soltvadkertiek kölcsönét visszafizethette a Quaestor.

Jelenleg tehát 640 millió forint körüli jelzáloghitel terheli a szállodát, vagy még ennél is több, mivel a kölcsön összege mellé odaírták: „és járulékai". Más forrásból úgy tudjuk, hogy 2005 és 2009 között a szegedi szálloda 700 millió forintos értéken szerepelt különböző nyilvántartásokban, a ráterhelt 640 millió forintos jelzálognak tehát papíron megvolt a fedezete. Ugyanakkor a műemlék épület jelenlegi állapotában, szerkezetkészen legfeljebb 200-250 millió forintot érhet – mondta Bozsó Miklós igazságügyi szakértő, a LIMIT Vagyonértékelő Kft. ügyvezetője a Délmagyarországnak.

A tulajdoni lapon nyomon lehet követni a tulajdonosváltásokat is. Az épület 1988-tól a Régi Hungária Rt.-é volt, tőle vásárolta meg 1995-ben a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Rt. A cégcsoporton belül még ugyanabban az évben a Quaestor Invest Kft.-hez került, tőle pedig 2008-ban a Régi Hungária Ingatlanhasznosító Kft. szerezte meg jogutódlással.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!