Dusha Csenge a fények és a sütik mestere

Két különleges macaronnal, egy tökmaglisztes-matchás, enyhén penészes kecskesajtos-szilvással és egy étcsokikorongos, kakaóbabos sós karamellel érkezik a szerkesztőségbe, ajándékát rózsamintákkal díszített tasakocskában nyújtja át. Csupa izgalom, várja a kóstolást és a kérdéseket. Annyira meglepő ízkombinációkat vegyít a kis desszertekbe, hogy nem lehet vitás, a sütikészítés nála jóval több, mint egyfajta sztenderd édességgyártás. Mindez csak a fotózással és a blogírással együtt teljes egész.

A macaronreceptek a sutimizeria.hu-n olvashatók. Fotó: Karnok Csaba

Dusha Csenge neve a különféle konyhai magazinokat forgató hölgyek körében nem cseng ismeretlenül, ugyanis a 23 éves szegedi cukrász igen rövid idő alatt az ország egyik legismertebb bloggere lett, több kiadvány rendszeres szerzője, így kéthetente megjelenő gasztromagazinunkban is találkozhatunk vele, ezen a héten éppen tavaszcsalogató gyümölcsös pitéket készített. Azt mondja, még gyermekkorában, a dunabogdányi nagymamánál kezdődött minden, a kis kertecskével körülvett házban, ami mellett patakocska csordogált. Nem felejti a nagyi égetett cukros puszedlijét és a dióhabos szilvalekváros pitéjét. Csenge pár éve veszítette el, és a blogjával azonos nevű, Sütimizéria címmel egy kis, rendkívül igényesen kivitelezett süteményeskönyvvel emlékezett rá.

– A nagyi konyhájában az illatok és a fények is nagyon fontosak voltak, az ablakon, a fák lombjain át beszűrődő sejtelmes fények, ami a levelek mozgásával együtt ringatózott, rezgett, mint a süti tetején a tojásfehérjehab – emlékezett a cukrász a kezdeti impressziókra, aki az SZTE Juhász Gyula Általános Iskolában végzett grafikus szakon, majd utána a Vedres István szakközépiskolában tanult számítógépes grafikát. Egy idő után azonban kiderült, hogy nem jól választott, nem ez az ő útja, és – úgy is fogalmazhatunk – hogy egy betegséggel a szervezete időt kért.

– Ez az átmeneti időszak nem volt könnyű a családom számára sem, az édesanyámat jóformán kiszorítottam a konyhából. Ekkor kezdtem el igazán süteményekkel foglalkozni, és ebben az évben, 2008- ban indítottam el a blogomat is – fogalmazott Csenge. Ezután pedig már nem volt kérdés, hogy a Hanságiban folytatja cukrász szakon. – Nekem ez az egész a nyugalom, a harmónia és a kiteljesedés, az a világ, amiben úgy érzem – bár sokat kell még tanulnom –, szinte minden lehetséges. Az édességkészítésnek megvan a maga rituáléja, a folyamatban először az ízkombinációt találom ki, majd a textúrát, hogy roppanjon vagy olvadjon, hideg vagy forró legyen, vagy hogy mindez milyen ritmusban váltakozzon. Ez nagyon fontos az összhatás miatt. Azonban csak akkor vagyok boldog, ha a fotóval együtt válik teljessé a süti, olyan mint egy összművészeti alkotás – teszi hozzá.

– Egy idő után ezek a harmonikus és idilli desszertköltemények nem válnak unalmassá? – provokáljuk Csengét, aki visszakérdez: – Meghökkentő volt a penészes kecskesajtos macaron, abban nincs drámaiság? Ott a vibráció! Ady is szerette volna, borral kínáltam volna neki. És mókás volt a kakaóbabos sós karamelles, a sós és az édes íz izgalmasan forrt egybe, mosolyogtál, mikor etted.

Ennyi tökéletesség láttán akaratlanul is a konyhai sikertelenségekről, a jópofa ügyetlenkedésekről kérdezzük.

– Nyers kuglóf? Persze! De olyan türelmesen ette meg a családom, olyan szeretettel, hogy majdnem sírtam. És volt olyan is, amikor a még folyó sajttortát beleejtettem a sütőbe, azt is nagyon vidám volt kitakarítani – neveti el magát, egy másik kedvenchez pedig, a túrótortához fűződő kapcsolatáról egyébként így ír a könyvében: „Milyen a tökéletes túrótorta? Lágyan olvadó-selymes, ugyanakkor fehérjehabtól zizegő. Sosem fullasztó, és lehetetlen rá nemet mondanom. Gyümölcsökkel gondosan betakarva vagy sós karamellöntettel nyakonöntve A Desszert számomra!"

– Nekem ez egy játszótér, nem nyugszom, amíg nem áll össze az egész, kitalálok egy ízt és egy formát, megfotózom, és mindez azt a célt szolgálja, hogy kifejezze az érzéseimet, a gondolataimat. Ez az én nyelvem a világhoz.