Szeged és környéke

2015.09.15. 23:37

Illegális határátlépés: tárgyalják az első büntetőügyet

Szeged - A Szegedi Törvényszék és a Szegedi Járásbíróság Széchenyi téri épületében fogják tárgyalni az illegális határátlépők és a kerítésrongálók büntetőügyeit, illetve plusz két tárgyalót alakítanak ki a rendőrségen - jelentette ki a Szegedi Törvényszék elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján.

Munkatársunktól

[namelink name="Tárkány-Szűcs Babett"] azt is közölte, hogy a menedékkérelmek elutasítására benyújtott fellebbezések elbírálására illetékes Szegedi Munkaügyi és Közigazgatási Bíróság, ha azt szükségesnek tartja, távmeghallgatás, illetve távtolmácsolás keretében hallgatja meg az érintett migránsokat. Az ehhez szükséges technikai feltételeket megteremtették a röszkei és a tompai belépési pontokon, ahol a migránsoknak meg kell várniuk a menekültügyi kérelmük elbírálását – tette hozzá.

Emlékeztetett, hogy a szegedi bíróságok kizárólagos illetékessége a migránsok büntető- és közigazgatási ügyeinek elbírálása. Ehhez mérten fel is készültek a megnövekedett feladatokra, mondta, és megismételte azokat az adatokat, amelyeket [namelink name="Handó Tünde"], az OBH elnöke is említett lapunknak adott, tegnap megjelent interjújában: a törvényszék 27 bírájának tevékenységét az ország más bíróságairól további 130 bíró segíti, 90 bírósági titkár és 235 egyéb alkalmazott is támogatja a munkájukat. A reggel nyolc és délután fél négy közötti szokásos munkarend helyett hétköznap reggel nyolc és este hat óra között, szombaton és vasárnap pedig reggel nyolc és délután négy között tárgyalnak.

Az első büntetőügyet várhatóan már ma tárgyalják – közölte a Szegedi Törvényszék elnöke.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!