Hédi minden szegedi gyermek barátja

– Mindig tudta, hogy gyerekekkel szeretne foglalkozni?

– Ötödikes voltam, amikor biztos voltam benne, hogy régész leszek. Mire hetedikes lettem, rájöttem, hogy tanár szeretnék lenni. A Radnóti-gimnáziumba jártam, utána matek–fizika szakra felvételiztem. Reál osztályba jártam, az osztályfőnököm is reál szakos volt, és úgy tűnt, hogy nekik könnyebb elhelyezkedniük. De nem voltam elég erős matekból és fizikából, az analízisből elvéreztem. Ezután lettem magyar–orosz szakos, az első diplomámat is ezen a szakon szereztem.

Analízis vizsgáról az úttörőházba

– Már gyermekként is jártam a Százszorszép Gyermekház elődjébe, a Balázs Béla Úttörőházba, középiskolás koromban pedig ugyanide, csak az ifiklubba. Ide középiskolások, egyetemisták és dolgozó fiatalok jártak. Mi segítettünk az úttörőház szombati programjainak lebonyolításában. Amikor másodszor nem sikerült az analízisvizsgám, jelentkeztem dolgozni az úttörőházba. 1987. február hatodikán pénteken véreztem el az utolsó vizsgán, és már előtte bementem a házba érdeklődni. A sikertelen vizsga után, hétfőn pedig munkába is álltam.

– Az igazgatói feladatok mellett mennyi közösségi munkában tud még részt venni?

– Már sajnos nem tudok annyi tábor részese lenni mint tizenöt évvel ezelőtt. De legalább egy határon túli táborba minden évben elmegyek. Szeretem, ha ez belefér az életembe. Itt, az Agórában is, a rendezvények alkalmával beállok egy-egy helyszínre, akár egyedül, akár a kisfiammal, Marcival közösen, aki már harmadik osztályos. Egész életemben két munkahelyem volt. Két matematika–fizika szakos félév között az ásotthalmi általános iskolában voltam napközis tanár. Az akkor ott tanító tanárokkal bármikor bárhol találkozom, még mindig üdvözölnek, pedig csak egy fél évig tanítottam ott huszonnyolc évvel ezelőtt. A második munkahelyem pedig a jelenlegi. A Százszorszép Gyermekház 2012. december harmadikán alakult át Agórává. Ekkorra a gyerekházat nagyon kinőttük, pincétől a padlásig belaktuk. Az utolsó néhány hónapban már az én pici irodámat is átalakítottuk foglalkoztatószobává, én pedig a munkatársaim irodájában kerestem magamnak helyet.
 

– A munkája során hány gyerekkel került már kapcsolatba?

– Fogalmam sincs, még hozzávetőleges számot is nehéz lenne mondani. Azt tudom, hogy amikor 2012-ben megnyitottuk az Agórát, napi háromszáz látogatóval számoltunk. 1987-től napjainkig szinte minden korosztály megfordult a gyermekházban. Most pedig már nemcsak gyerekek, hanem minden korosztály nálunk találkozik. A szaktáborainkban idén nyáron 960 gyereket táboroztattunk, az önkormányzati napközis táborokban pedig 1500-nál is többet. Nagyon sok gyereket ismerek névről és személyesen is. Sok olyan szülővel találkozom, akik maguk is nálam táboroztak. Az Agórának számtalan felnőtt közössége is van, például a Bartók Béla Női Kar, és befogadtunk több fiatalokból álló szimfonikus zenekart is.

– Ennyi idő után mennyire tud még megújulni?

– Mindig fiatalokkal dolgoztam együtt, és óraadóként is tanítok különböző helyeken, pedagógia szakos középiskolásokat és andragógia szakos főiskolásokat. Ezekkel a hallgatókkal közösen is találunk ki programokat. Én közművelődési szakember vagyok, fiatalon lettem igazgató, ezeket a feladatokat is el kell látnom, de szívesen is csinálom. Szeretek csapatban dolgozni, együtt gondolkodni a kollégákkal. Azt vallom, hogy ebben a szakmában folyamatosan meg kell újulni.

Boszorkányszombat a bábszínházból

– Október elején voltam a harmadikos kisfiammal a bábszínházban, és A feledékeny boszorkány volt az előadás címe. Ahogy megláttam a darab díszleteit, azonnal kigondoltam, hogy mennyire jó lenne ezt a produkciót átültetni az Agóra falai közé. Amíg ott üldögéltünk, kitaláltam, hogy csináljunk egy boszorkányszombatot. A kijáratnál meg is beszéltem a bábszínház igazgatójával, majd a kollégáimmal kitaláltuk a délután programját. Így november 21-én megtartjuk ezt a rendezvényt. Egy mesejáték alkotja majd a nyitányát, de a tudományos tereinket is bevonjuk, mindenhol lesz egy boszorkányos kerettörténet. Itt például a kisfiammal közösen leszünk egy állomás. Bárhonnan jöhet az ötlet, mindig lehet újat kitalálni. Bárhol vagyok, az Agórát nem lehet kikapcsolni.
 

– Ön a Csongrád Megyei Népművelők Egyesületének elnöke is.

– Ha megkérdezik tőlem, hogy mi a foglalkozásom, akkor azt mondom, hogy közművelődési szakember vagyok. A népművelők egyesülete egy szakmai szervezet, segít kapcsolódási pontokat teremteni a szakemberek között. 1997 novemberében választottak meg az elnöküknek. Bejött az ajtómon a Bálint Sándor Művelődési Ház igazgatója, és azt mondta, hogy én leszek az elnök. Megköszöntem, és ha már megválasztottak, csinálom is. Hiszen én minden munkát feladatnak élek meg, és szeretem csinálni egészen addig, ameddig meg tudok újulni.

Könnyen elérzékenyül

– A pályája során mik voltak a legszebb pillanatai?

– Néha elérzékenyülök, főleg, ha elfáradok. Soha nem fogom elfelejteni, amikor elmentem az egyik önkormányzati napközis táborba, hogy megnézzem, minden rendben van-e. Amikor beléptem, éppen gyülekezett az ott táborozó kétszázhúsz gyerek. Egy kislány kilépett a sorból – akit Zelei Gabikának hívnak –, odarohant hozzám, megölelt és azt mondta: Hédi néni, nagyon jó a tábor! Kénytelen voltam kioldalogni a teremből, mert nem akartam kétszáz gyerek előtt sírni. Nagyszerű érzés, amikor a városban találkozom olyan felnőttekkel, akik voltak a Százszorszép Gyermekházban, és elmesélik, milyen emlékeik, élményeik voltak ott. Kollégáimmal együtt arra törekszünk, hogy ilyen legyen az Agóra híre is.