Szeged és környéke

2015.12.02. 21:06

Mindenhol mást jelent szegénynek lenni

Településenként változik, milyen jövedelemhatárral igényelhet valaki szociális alapon tüzelőtámogatást. Egyes helyeken az egy főre jutó 22 ezer, máshol 57 ezer forint a küszöb.

Kovács Erika

– Nem az a célunk, hogy a szociális tűzifával anyagi támogatást nyújtsunk, hanem az, hogy senki ne maradjon tüzelő nélkül – mondta Máté Gábor, Pusztaszer polgármestere. – Végigjártuk a kérelmezőket. Akinél volt fa az udvaron, most nem kapott. – A polgármester hangsúlyozta, ez nem azt jelenti, hogy aki egész évben kuporgatott a tüzelőre, most rosszul járt. Ők más forrásból, például települési támogatásból kaptak korábban segítséget, például a beiskolázásnál – mondta. Pusztaszeren egyébként a gyermeküket egyedül nevelők már egy gyermek esetén is igényelhették a tűzifát, teljes családban pedig két gyermektől. Pályázhattak a 65 év felettiek is. A testület 22 ezer 800 forintban húzta meg az egy főre jutó jövedelem határát. A beérkezett 59 kérelemből tizenkettőt utasítottak el. A támogatottak a tervek szerint még a héten megkapják a fát.


Nagymágocson feltétel volt, hogy fatüzelésű berendezéssel rendelkezzenek a rászorulók, hogy senki ne élhessen vissza a fával. Azok pályázhattak, akik a kérelem benyújtásakor aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában, lakhatáshoz kapcsolódó települési támogatásban részesültek, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult gyermeket nevelnek, illetve akiknél az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg a 42 ezer 750 forintot, vagyis a legkisebb öregséginyugdíj-minimum 150 százalékát.

 

Árpádhalmon már megkapták a fát. Viola Anna a fészerbe hordta az önkormányzattól kapott tűzrevalót. Fotó: Kovács Erika

Árpádhalmon már megkapták a fát. Viola Anna a fészerbe hordta az önkormányzattól kapott tűzrevalót. Fotó: Kovács Erika


Fábiánsebestyénen hellyel-közzel hasonló feltételeket szabott meg a testület. Ott a gyermeküket egyedül nevelőknél például az egy főre jutó jövedelem összegét 42 ezer 750 forintban állapították meg, a 70 év feletti nyugdíjasoknál pedig 57 ezer forintban, utóbbi az öregséginyugdíj-minimum 200 százaléka. A rászorulók maximum 10 mázsa fát kaphatnak, ami a jelenlegi piaci árak szerint körülbelül 30 ezer forint. Január 31-éig lehet pályázni. Eddig 44-en kérelmezték a fát, 31 esetet már elbírált a képviselő-testület.


Árpádhalmon a jövedelemhatár családban a mindenkori öregségi nyugdíjminimum 200 százaléka, egyedülállók esetében pedig 250 százaléka volt. Itt is kérelmezhették a fát a lakásfenntartási támogatásban, aktív korúak ellátásában, időskorúak járadékában részesülők, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyermeket nevelők. Árpádhalmon 37-en kaptak a 38 erdei köbméter fából.


Nagyéren nem volt külön tűzifa-támogatás. Az önkormányzat települési támogatást ad a rászorulóknak, amit kérhetnek fában, gáz- vagy villanyszámla-hozzájárulásban. Bakson sem volt idén tűzifaakció. Búza Zsolt polgármester elmondta, a település nem tudta vállalni az önerőt és a magas szállítási költséget. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!