Szeged és környéke

2016.01.06. 21:48

Belerokkan a telekadóba a rokkantnyugdíjas férfi

Egy szegedi rokkantnyugdíjas férfi eladhatatlan, építési tilalom alá eső földjére is kivetette az önkormányzat a telekadót. Azt mondja, ha az összes nyugdíját befizeti, az is kevés lenne.

Segesvári Csaba

Ön is megszakad az adóban?

Várjuk olyan olvasóink jelentkezését, akiket magánszemélyként terhel az új önkormányzati adó. Ha vállalják a nyilvánosságot, bemutatjuk, mekkora teher egy örökölt, kárpótlásként kapott föld hirtelen jött adóztatása. Kérjük önöket, jelentkezésüket a [email protected] e-mail-címre küldjék!
– 1991-ben még belterületi szántóként vásárolta meg édesapám azt az 1,66 hektáros területet az unokáinak, ami után most az önkormányzat adót akar szedni. A 90-es évek közepén a telek építési övezetbe került, tőlünk függetlenül. Az önkormányzat az ingatlanért 2016-ban 1,66 millió forintot, 2017-ben 2,49, 2018-tól pedig már 3,32 millió forint adót szedne be, csakhogy nekünk egy forintunk sincs – mesélte egy idős ember.
A szegedi férfi kérte, hogy ne írjuk le a nevét, mert attól tart, ha azonosítható lesz a földje, akkor eladáskor még a töredékét sem kaphatja a remélt vételárnak.

209 tulajdonost érint 
A telektulajdonos azután fordult lapunkhoz, hogy a városi közgyűlés tavaly év végén megszavazta, hogy megadóztatják a város területén lévő, 500 négyzetméternél nagyobb üres telkeket. A döntésről (2015. november 11.: Januártól megadóztatják az üres telkeket) akkor a Délmagyarországnak Botka László polgármester azt mondta, „a vállalkozásoknál lesz adóemelés és új adónem is". Azt írtuk, az új adónem a vállalkozások telekadója lesz, vagyis januártól megadóztatják a gazdasági besorolású és hasznosítású üres telkeket. Ez a lépés a számítások szerint 209 tulajdonost érint kül-, illetve belterületen, és 141 millió forint többletbevételt eredményez évente. Ilyen üres telek például a Dorozsmai úti egykori Postás-sporttelep vagy a Csongrádi sugárút végi hajdani Merkúr-telep.

Szántót vettek, sosem tervezték beépíteni
– A lányom és fiam a föld tulajdonosa, a feleségemmel mi vagyunk a haszonélvezők. Az sem lenne elég, ha az összes nyugdíjunkat az adóra költenénk – folytatta történetét a férfi. Elárulta, rokkantnyugdíjas, amíg tudták, művelték a földet. Hangsúlyozta, nem spekulációs céllal vásárolták a telket. Mivel szántót vettek, sosem tervezték azt beépíteni. – Eladni sem lehet, mivel egy bejegyzés szerint építési tilalom alá esik. Hogy miért kell mégis adózni? Na, ezt nem tudom – mesélte a férfi, aki állítja, szomszédjai is hasonló cipőben járnak. A rokkantnyugdíjas férfi a családjával együtt kereste az önkormányzatot, de nem kaptak kedvező választ.
 

Befektetésre váró 6,4 hektáros telek Szegeden. Idén 6,4 millió, két év múlva már 12,8 millió forint lesz az üres ingatlan adója. Fotó: Segesvári Csaba

Befektetésre váró 6,4 hektáros telek Szegeden. Idén 6,4 millió, két év múlva már 12,8 millió forint lesz az üres ingatlan adója. Fotó: Segesvári Csaba


– Van egy földem, amire nem lehet építeni, néha bevetjük herével, és most annyi adót akarnak beszedni, mint amennyi a teljes jövedelmünk. Ha azt mondták, vállalkozókra vonatkozik az új adó, akkor én rokkantnyugdíjasként mit keresek az adóirodán? – summázta a férfi, aki attól tart, a január 15-i bevallási határidő után büntetés vár rá. Megjegyezte, évekkel ezelőtt útépítésre 5000 négyzetmétert díjmentesen átadtak a városnak.

Nem adójogi kérdés
– A telekadó bevezetéséről szóló rendelet előkészítése kapcsán előzetesen felmértük a leendő adóalanyok körét, akiknek decemberben tájékoztató levelet és bevallási nyomtatványt küldtünk. Az adóbevallást január 1. és január 16. között kell megtenni – mondta lapunknak az adóiroda vezetője. Végh Ferenc olvasónkat is pontosította, a helyiadó-törvény szerint az építési tilalom alatt álló telek területének 50 százaléka adómentes. – A telekadó alanya az, aki január 1-jén az ingatlan-nyilvántartás szerint a telek tulajdonosa. Az nem adójogi kérdés, hogy a tulajdonos mikor kívánja értékesíteni a tulajdonban álló telket, még azon okból sem, hogy mentesüljön adófizetési kötelezettsége alól – tette hozzá Végh Ferenc.

Szentgyörgyi Pál alpolgármester elmondta, attól, hogy egy gazdasági övezetben lévő, mezőgazdasági művelés alól kivett telket mezőgazdasági művelésre is használnak, a telek még nem minősül mezőgazdasági területnek. Utóbbira ugyanis nem kell adót fizetni. Úgy vélte, a gazdasági övezeti besorolású zónákban lévő be nem épített telek adóját magánszemély is fizetheti, mivel „vélhetően gazdasági tevékenység érdekében tartja tulajdonában a telket".

14 év alatt elfogyhat a telekár

Az ingatlanbazar.hu szerint a beépítetlen Szeged környéki ipari telkeket 3–7 ezer forint/négyzetméter áron kínálnak. A 2018-tól érvényes 200 forint/négyzetméteres adóval az olcsóbb üres ingatlanok évente 7, a drágábbak 3 százalékot veszítenek értékükből.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!