Szeged és környéke

2016.05.02. 20:41

Mindent megünnepel, mert annyit szenvedett

Élete borzalmas és gyönyörű időszakáról, azaz 31 hónap munkatáborról és 62 év házasságról is megosztotta velünk emlékeit a szegedi Bálint Lajosné Kati néni. A szívós kicsi asszony a napokban ünnepelte 90. születésnapját.

Dombai Tünde

– Elolvasom a Délmagyarországot, amit majdnem 70 éve járatok, amióta Szegedre költöztünk. Főzőcskézek, és sokat szoktam telefonálni is – mesélte mindennapjairól a napokban 90. évét betöltött szegedi [namelink name="Bálint Lajosné Hruskó Katalin"]. Mindent megünnepel, mert olyan rengeteget szenvedett élete során.


Hamar felnőtt


Kati néni hamar felnőtt. Nem volt választása a nyolcgyermekes tokaj-hegyaljai szegény családban. 13 évesen pesztonkának állt, hogy megkeresse a kenyerét. – 19 éves  voltam, amikor 45-ben elloptak bennünket málenkij munkára a Szovjetunióba. Két évet és hét hónapot húztam le Ukrajna túlsó felében, a donyecki szénbányában. A mi falunkból, Bodrogkisfaludról 71 embert hurcoltak el, de már csak én élek közülük.


Addigra már három gyereket szültem halva, mert a zsidó orvosunkat is elvitték. Emlékszem, kikísértük őket páran a vasútállomásra a zsúfolt vagonokhoz. Volt, aki leszólt, hogy ti is jöttök utánunk, de nem hittük volna, hogy megtörténhet.


Kati néni a nővérével és iskolatársaival összezárva egy hétig várt a sorsára a falu iskolájában. Azt mondták nekik, sürgős romeltakarítás vár rájuk valahol az országban. Amikor elegendő létszám összegyűlt, hogy megtöltsék a marhaszállító vagonokat, az orosz és magyar fegyveresek gyalog áthajtották őket a nyolc kilométerre lévő szerencsi állomásra. Nagyon fáztak, lefagyott ujjaikról a bőr. A férje azt sem tudta, hogy elkerült málenkij robotra. Addigra őt már behívták katonának, aztán fogságba esett, a szovjet ércbányában dolgozott. Egy évvel a felesége előtt szabadult.

 

Hűségesen dolgoztam, el is ismerték- mondja az ünnepelt.

Hűségesen dolgoztam, el is ismerték- mondja az ünnepelt.


 Sokáig sírtak


– Amikor végre hazaengedtek, csak álltunk a férjemmel, szólni sem tudtunk. Aztán eleredt a könnyünk, sírtunk sokáig, annyira megörültünk egymásnak. A pártirodán figyelmeztettek, sehol ne emlegessem, merre jártam, ha jót akarok magamnak – tette hozzá könnyekkel küszködve. A szép emlékekre áttérve Kati néni felidézte, hogy Pesten került össze a férjével a későbbi sógora cukorkaüzemében. Egyik este, munka után összemelegedtek. Párja majdnem tíz évvel idősebb volt nála, meg kellett várniuk, hogy a menyasszony 16 éves legyen, mert nem kaptak engedélyt a házasságkötésre. A sógora haragudott is érte, mondván, az asszony kicsi, és nincs meg a négy polgárija, hiába ügyes. Így nem tud nekik cukorkaüzletet nyitni a Váci úton.


Vitézzé ütötték


A férjnek sem volt több iskolája, csak a napszám. Erre azt mondta, „itt a két kezem, majd megélünk". És otthagyták Pestet. Előbb hazamentek Bodrogkisfaludra. Megesküdtek, se ruha, se vendégség, csak a két tanú. Ezért később, amikor már megtehették, minden ünnepet megtartottak. Egybekelésük után például tíz évvel készítettek esküvői fotót, amikor a feleség menyasszonyi ruhát ölthetett végre a húga esküvőjén. – Úgy összenőttünk! Én voltam az uram szemefénye, mindene, imádott, én is őt. Börtönben dolgozott, később az olajosoknál, én meg követtem őt mindenhová, mint a pulikutya. Mindent megbeszéltünk – mesélte hosszú közös életükről.


Betegágyán Lajoskám megkérdezte, hogy lesz tovább. Azt mondtam: Apuka, én soha senkit nem fogadok be a házba, te vagy az első és az utolsó.


Bálint Lajosné Hruskó Katalin


– Szoktam mondani más házaspároknak is: ha szeretik egymást, mindent beszéljenek meg. 62 évig éltünk együtt, a kemény munka gyümölcseként a világ 16 országát bejártuk együtt. Betegágyán Lajoskám megkérdezte, hogy lesz tovább. Azt mondtam: Apuka, én soha senkit nem fogadok be a házba, te vagy az első és az utolsó. Erre azt mondta, akkor megnyugodtam – ezek voltak az utolsó szavai.


Kati néni Szegeden a ruhagyárban dolgozott: varrt, vasalt 26 éven át, és nem beszélt a málenkij robotról. Hűséges munkáját többször elismerték. A politikai foglyok szövetségének felterjesztése alapján a hazafias helytállásáért érdemkeresztet kapott, és vitézzé ütötték. Elégedett a szép nyugdíjával, de mindig hozzáfűzi, hogy nagyon megszenvedett érte. Járadékot is kap az internálásért.


Azért pedig különösen boldog, hogy borsodi falujában egy rokona szobrot állított a birtokán a hőseik névsorával. huszonhét négyzetméteres lakásában egyedül őrzi emlékeit. A görögkatolikus egyházközség Szent Rozália Szolgálata segíti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!