Szeged és környéke

2016.07.14. 19:35

Út a tudományhoz pályázat: Tömörkényes diákok és a mező patikája

A Szegedi Tömörkény István Gimnázium és Művészeti Szakközépiskola idén ismét sikeresen pályázott az Emberi Erőforrások Minisztériuma által meghirdetett Út a tudományhoz programra.

A Mezei varázsfüvek patikája című kutatóprojektben 5 diák vett részt, akik a gyógynövényekkel kapcsolatos ismereteiket bővíthették.


A program keretében a fiatalok betekintést nyertek a Szegedi Tudományegyetem Gyógyszerésztudományi Karának Farmakognóziai intézetében folyó kutatómunkába, emellett meglátogatták a Füvészkertben kialakított gyógynövénykertet is. A szakirodalomból és a gyakorlatokból szerzett ismereteikből készült dolgozattal három diákból álló csapatuk bejutott a XI. Avram Hershko Természettudományi Verseny országos döntőjébe, ahol a színvonalas előadásért különdíjat kaptak.


A kutatóprogramban részt vevő diákok: Galiba Nikolett, Horváth Lukács, Szűcs Zsófia, Vámos-Poljak Dóra, Volford Anna. A kutatást Kovács Veronika tanár vezette.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!